Budapest, Paks, Moszkva – A paksi bővítés annyira fajsúlyos dolog, hogy népszavazást kéne kiírni róla. Ezt mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Igaz, nem most mondta mindezt, hanem hat évvel ezelőtt, 2008-ban.
Illés úr akkoriban éppen nem környezetvédelmi államtitkár volt, hanem lelkes környezetvédő. Annyira vehemens és elszánt, hogyha meglátott egy fát, azonnal odaláncolta magát a törzséhez. Ha meg mérgező anyagot mutattak neki a Hortobágyon, vagy bárhol az országban, azonnal dühbe gurult.
Orbán Viktor pedig arról értekezett, hogy puccsot követ el a magyar nép ellen a kormány, amikor titokban hosszútávú energetikai szerződést készül kötni az oroszokkal. Ez sem most volt persze, hanem szintén hat évvel ezelőtt. Ebből is látszik, hogy akkor még minden más volt: a fekete fehér, a jobb bal, az észak dél, a barát ellenség, a szemenszedett pedig, színtiszta.
Most megint minden más. Az atom jó, a szélkerék menjen az anyjába. Az agresszív orosz hatalom már nem gyarmatosító, hanem őszinte jó barát, Putyin nem ellensége a magyar energetikai függetlenségnek, éppen ellenkezőleg, a záloga annak.
Nem tudjuk, jó-e az atom. Szerintem igen, de ez csak amolyan megérzés. Nem is erről van szó, hanem a szélkakasok álságosságáról. Meg azokról, akik felállva tapsolnak ahhoz, hogy a saját pénzükön átverik őket. A közmédiában teszem azt, ahol újságírók helyett mikrofontartó állványokat alkalmaznak. Erre van igény, mert olcsóbb és veszélytelenebb, mint a rendes sajtómunkás. A mikrontartó állvány ugyanis csupán alákérdez, ám arra kényesen ügyel, hogy valódi kérdést még véletlenül se tegyen fel. Nem kérdezi meg a riportalanyt, hogy akkor most miért is tetszett mást mondani, mint néhány évvel ezelőtt?
Most speciel azt kellett volna körüljárni kissé, hogy a Kedves Vezető milyen felhatalmazás alapján állapodott meg Putyinnal Moszkvában arról, hogy az oroszok bővítik a paksi atomerőművet. Nem mellesleg, akár tízmilliárd euróba is kerülhet a beruházás, átszámolva háromezer milliárd jó magyar forintba. Ennyi hitelt ad Oroszország Magyarországnak, magyarul, ennyivel nő az állam adóssága. Vagyis a miénk.
Az állam ugyanis mi vagyunk, magyar adófizetők.
Mindezt anélkül cselekedte meg a Kedves Vezető, hogy előtte bárkivel is egyeztetett volna. Parlamenttel, szakmával, a magyar emberekkel. Biztosan volt, akivel beszélt erről elutazása előtt. Moszkvába utazom, vetette oda reggel Anikónak, rendezem Vologyával ezt az atomügyet. Este Kassán találkozunk a Rudolf Schuster volt elnök úr szülinapján.
Csókollak drágám, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
Minimum egy parlamenti döntés illendő lett volna, de legalább egy népszavazás.
A legszebb az, hogy nem értik, mi a baj. Ők csak jót akarnak a magyar embereknek. Hiszen jön az áram Paksról, mi kell még?
Az kell még, hogy jó lenne tudni, hogy mennyiért. Mert évekre előre senki sem lát. Talán egyedül Matolcsy mester lát előre, de ez nem nagy kunszt, neki hátul is van szeme.
A Nagy Orosz Medve meg előre iszik a bőrünkre.
Cúgos cipőben? Ez így hogy? Mi van a dressz-kóddal? Még Putyin is európaibb megjelenésű, el is néz Orbán mellett …
Persze ha csak a cúgos cipő lenne a probléma, azt még meg lehetne tanítani neki, mint ahogy a parlamentben megtanult késsel és villával enni, remélem ….
De ő képvisel minket, a csudába is!
Nem is értem,hogy mi ez a számon kérő hang!
Majd kapunk egy konzultációs levelet, amiben a kedves vezető tudatja velünk, hogy milyen jó lesz nekünk a “majdnem” ingyen atomerőmű bővítés.
Ja, és Ő mint az ország aggódó vezetője körültekintően, minden véleményt (fideszest) alaposan áttanulmányozott,mielőtt repülőre szállt volna, hogy elrepüljön drága barátjához,aki időt nem kímélve hosszasan elbeszélgetett vele a legutóbbi találkozásukkor is.
.
Állítólag több szerződést is kötöttek…Nem hallani semmit hogy milyen témában, és milyen feltételekkel.
Azok is ilyen előnyökkel kecsegtetnek vajon, mint az atomerőmű bővítésre adott 3000 milliárd?
.
A kérdés adja magát.
Ki bérelte fel ezt a svihákot, hogy az eddigiektől még jobban eladósítsa az országot?Ki hatalmazta fel a megválasztásakor, hogy egyszemélyi döntéseket hozzon?
.
Milyen ország ez?Senki nem meri neki testközelből feltenni a kérdést, hogy nem félsz hogy beverem az orrod?
Mit csinál az ÖSSZEFOGOTT ELLENZÉK ?
Voksokat számol? Sakkozik?
Mit csinálnak az újságírók, hogy nem ez a téma van a címlapokon?
Mit csinál a leszerepelt értelmiség?
A hazug elméleteken kívül, amiket gyárt ennek a sviháknak a felmentésére?
.
Jelentem már az unokáink is el vannak adósítva! Már ezelőtt a szerződés előtt is el voltak, de mint ahogy korábban, most sem verte ki a biztosítékot senkinél ez az aljas lépés!
.
Az ellenzék kormányt akar váltani, az országra meg nem vigyáznak? Milyen országban akarnak kormányozni, ha hagyják, hogy kezüket lábukat gúzsba kössék?
Azt hiszik hogy hivatkozhatnak majd az emútnégyévre?
Amikor ők voltak ellenzékben, és mindent ráhagytak erre a svihákra?
Akkor már ( ha nyernének ) elő sem hozhatják a témát, hogy nem tetszik a rendszer, hiszen a szerint a rendszer szerint választották meg ( esetleg ) őket!
Mi van ebben az országban?
Vándorútra kelt a józan ész???
Ja, és minuszoljátok nyugodtan, a gondolkodás helyett.
Sajnos ilyen Illés Zoltánok osztják az észt. Át kéne látni , láttatni a hazugságokon !Az Atomerőművek által előállított áram nem a legolcsóbb. Per pillanat igen. De a kb. 100 évre szóló karbantartási munkák, felügyelet ,mennyibe kerül majd az akkori költségvetésnek,amikor már nem termelnek semmit a bezárt blokkok. Ha mindent kiszámolnánk becsületesen, akkor tátva maradna a nép szája. A ránk leselkedő potenciális veszélyről nem is beszélve. Az itt élő népek primitív módon úgy viselkednek, mintha nem is lenne itt semmi veszélyforrás.A mának élnek. A bővítés szerintem a Magyarországon a gazdasági oligarchák közé beépült ” ATOM LOBBI “egyedüli hasznát szolgálja, a kényelmes megélhetését.
A valóság az, hogy az UKRÁN területen kb. 50 km nagyfeszültségű vezetékrendszert kéne felújítani és az oroszoktól EGY HARMAD áron kaphatnánk a villamos energiát. Tehát teljesen mindegy mivel kapcsolatosan függünk az oroszoktól. Ez esetben nincs újabb, még nagyobb Nukleáris veszélyforrás. Az új blokkok építése (ne hazudjunk ) legalább 5-6 ezer milliárd forintunkba kerülne. Soha nem térülne meg. az említett 10 ezer fő munkahely pedig szerintem baromság.
Felhívnám mindenkinek a figyelmét egy innovációra.
Széles Gábor nem olyan rég bejelentett energiacellájának a komolyan vételére.
Egyeske az utolsó pillanatban a választás előtt fogja bejelenteni a működését,és ezzel egyidejűleg beinteni a nagy medvének, hogy nem leszünk gyarmat!
(hihihi, csak vicc volt)
Ha a széken rendesen ülne a MI TÖRPÉNK a székről nem érne le a lába a padlóra. Még hogy megtanult késsel villával enni, de már nem kell lavórban mosakodni és kukoricát mezgerélni a felcsuti faluszéli ház melletti földeken, csak a bankszámlára figyelni.
Gondolom Orbán letárgyalta Putyinnal és belevették a szerződésbe, hogy Oroszország garanciát kért, hogy Magyarország nem áll el az aláírt szerződéstől és a mennyiben Orbán blöffölt volna és az új kormány vagy az ellenzék által indított népszavazás semmissé tenné a szerződést, Magyarország horribilis kártérítést köteles fizetni.
.
Ezen felül, ami nincs szerződésben, Putyin a heréinél fogva akasztaná fel Orbánt. Ezt a kifejezést ő maga használta egy másik nem szívlelt politikusra Sárközyvel beszélgetve.
.
Sárközy helytelenítette.
Miért – mondta Putyin, – Bush is ezt tette Husszeinnel.
És te is úgy akarod végezni mint Bush, – felelte Sárközy.
Igazad van, – mondta Putyin.
.
Orbán esetében azt hiszem nem mondaná.
.
Véleményem szerint Orbán megpróbálta beetetni Putyint, Putyin észnél volt, de ha Orbán győzött a beetetéssel, vagy veszít itthon és ugrik a szerződés valamilyen okból, akkor Putyinnak megint eszébe jutnak Orbán heréi.
———-
Ja és egy szót a kifizetendő kártérítésről.
Ez nem az ország hibájából történt hanem Orbán személyes önkényuralmi túlkapásának az eredményeként, ezért a kártérítés teljes összegét a magánvagyonából kell kifizetnie.
.
Ha 3O % os kártérítéssel számolok és az Orbán vagyonáról szóló becslések igazak akkor bőven fedezni fogja és még marad is neki bőven………..a grazi életfogytiglanig tartó kezelésre és a napi tiszta váltás, patyolatfehér, keményített, gyönyörű magyaros mintákkal hímzett luxus HERMES kényszerzubbonyra.
.
Nos uraim, csinálunk valamit???
HZZZZZ
2014. január 16. csütörtök
08:23
A kép régebben készült amikor Putyinnál járt és Putyin teljes 15 percet adott neki, annyi ideig fogadta. Azóta valószínűleg a jó humorérzékkel megáldott Putyin magasabb székeket rendelt ezért Orbán a fotósokat kitiltotta és csak az archív képek maradtak.
.
Kérdésem Orbán Viktóriához.
.
Hogyan fogsz tudni elszaladni a felelősségrevonás elől ilyen kurta lábakkal
te Vitéz Nagybányai Alsó Felső Csillés Taligás Magyar Nemes.
A megoldás az ELÉGEDETLENEK PÁRTJA!
Egy únios ország önjáró miniszterelnöke az orosz-érdekszférát erősíti hazája és az Európai Únió kárára. Megjegyzem bűntetlenül, és az ország lakossága többségének legnagyobb örömére.
remélem kivitelezhető
http://www.168ora.hu/blogblokk/semmis-lesz-paksi-szerzodes-122709.html
Ugyebár a németeknek beszólt nemrégen Orbán, hogy tankokkal jöttek Magyarországra. Nem hallom, hogy Putyinnak mondott volna ilyesmit, pedig az oroszok valóban megtették ezt kétszer is. Most nincs “táváris konyec”, most kuss van?
Én elképzeltem, hogy ezt és így az előző kormány követte volna el!
-
Itt már olyan ordibálás lenne és a Kossuth tér beleremegne a 2 milliós tömeg menetelésébe.
commandante
Volt itt olyan aki ezt is az ellenzék nyakába varrta – aki nem akar látni és főleg emlékezni, azoktól mit várhatunk.
Több cikket idéztem az internetről Orbán és Illés beszédeiből, a hozzászólók részérő melyben az előző kormány alatt milyen komcsizás, hazaárulózás ment, de most ezek nem azok az oroszok, ezek teljesen más oroszok – lehet, hogy Putyin sem ugyanaz a Putyin?!))))
A behülyítetteknek nem lehet beszélni, szerintük sikerhegyek vannak, jó az irány és ez a kormány jól teszi a dolgát, különben is az ellenzék a hibás….
“….Tíz éven át csendben pihent a fidesz.hu-n, az utóbbi napokban azonban eltávolították onnan a 2003-as súlyos paksi üzemzavarról szóló jelentést. ….”
http://nol.hu/belfold/lancreakcio_pakson__idezetek_egy_elhallgatott_jelentesbol?ref=sso#
Szenzor – köszi, nekem tetszik, amikor az ellenzékre lapátolt szoáré visszahull ezekre a nagyon sikeres emberekre!
-
2007. előttről mindent eltávolítottak arról a portálról – most már érthető…
csak vannak tőlük ügyesebbek, akik megkeresik azokat, mert ami 1x felkerült a netre azt vissza lehet keresni!
-
Viszont most minden szép, minden jó, nagyszerű üzlet és fő a függetlenség – a józan észtől!
commandante
2014. január 16. csütörtök
15:27
Orbán abból él, hogy bemegy az úri kaszinóba ott böfög , fingik, pofázik, szemtelenkedik, és tudja, hogy a szabályzat szerint nem rúgják ki amíg ingben nyakkendőben van, és hogy finom úriemberekkel van dolga akik nem fogják pofonrugni.
.
Amikor az oroszokhoz megy akkor tudja, hogy az nem EU úri kaszinója ahol tapintatosan bánnak vele és megtűrik a rinocéroszt és nem az a hely ahol összeugraszthatja a tagokat, hanem az a hely hol nem veszi le őket a lábukról az ingével és nyakkendőjével, mert nem az a fajta sznob úri kaszinó mint az EU, de azért Putyin sokkal szalonképesebb úriember mint ő, és azért a Kreml is úri hely a maga módján, és ha ott lekezd böfögni, fingani, pofázni, és szemtelenkedni, ideje sem lesz bocsánatot kérni úgy rúgják tökön, hogy a milliót érő bal felső implantátum fogsora elszáll mint egy győzelmi zászló.
.
Nem annyira hülye a mi emberünk, egész élete puhatolózásból a másik teszteléséből áll meddig lehet elmenni. Az oroszokat nem kell tesztelni. Sokakat letesztelt már és nem mindig jött be neki. Ha az első bejön és udvarias reakciót kap akkor tudja, hogy a másik besétált a csapdájába és mehet tovább rendületlenül.
.
De azzal is van tapasztalata, hogy néha nem jön be, amit onnan lehet tudni, hogy instant pofán verik. Volt ebben is része. Nézd csak meg a fiatalkori képeit. Szép egyenes orra volt. Nézd meg a mostanit, egy szép orrtörés után, ritka nagyot bemázolhatott neki valaki amikor tesztelni kezdte az illetőt.
Ugye, ugye sünike, csak igazam volt? Lehet? Nem, nem lehet.
csakén
2014. január 16. csütörtök 16:06
Akkor még egy kis érdekesség, mert ORWELL működése töretlenül folytatódik.
“…A közmédiablog szerint 15 évnyi archívumot törtölt a netről a hirado.hu, ahol ma már csak 2013. november 5. után készült anyagokat lehetett megtalálni. Az MTVA sajtófőnöke szerint csak migrálják az anyagokat egy új oldalra. (hvg.hu)…”
http://444.hu/2014/01/06/kicsit-beletorolt-az-archivumaba-a-hirado-hu/
Akkor jöhet a történelemhamisítás – a szervezet már felállt hozzá, amit kellett pedig letörölték mindenhonnét – szóval akiknek ez tetszik nem tudom, minek nevezzem őket!
Gonoszka
Persze, hogy igazad van, tudom. És lesz is még és az nagyon keserű leves lesz sokaknak. Sajnos túl sokaknak olyanoknak is akik nem érdemelnék meg. Mindegy, nem lehet mit tenni.
Régi dunamenti hagyomány éled újjá, a
PAKSI HALÁLTANYA
Még valamit találtam a Paksi Mű kapcsán.
http://cink.hu/orban-dontese-miatt-megis-vizlepcsok-epulhetnek-a-duna-1502556493
Szóltam időben, hogy baj lesz, kiröhögtek. Most már én csak a körmöm rághatom.
Egyre nagyobb falatokat harapnak.
És az EU mit csinál? Semmit! Ül a fenekén és vakarja a f….. Gittegylet!!
Most hallgatom Vértes Andrást, hogy mi is ebben az üzlet, ezen gondolkodik mindenki.
Hát ugyanaz, mint a Grippeneknél.
Az üvegzseb, ami kívülről átlátszónak látszik, belülről meg nagynak és üresnek látszik.
Ja és egyre több van belőle.
Pápai Gábor rajza:
http://nepszava.hu/cikk/1008209-tessek-valasztani
ezzel orosz fennhatóság alá kerültünk az orosz konföderáció új tagállama lettünk ? felelősséget hárít át ?
p. keze a vállunkon ha nem teljesítünk végünk ?
ennyire beijedt félt egyedül hogy erős barátra lett nagyon sürgősen szüksége ? ki ijesztett így rá ? talán csak saját gondolatai ? kell neki valaki akibe kapaszkodhat aki stabil aki megmondja mit tegyen ?egy APA egy cáratyuska ?
stabilitásra vágyott és még nagyobb slamasztikába húzta magát? vagy most megnyugodott ? p. gondnoksága védelme alá helyezte magát
p. valószínűleg lenézi unja megveti semmibe veszi könyörtelen tárgyilagossággal tekint rá
csakén
Hiányolod a 2milliós menetelést? Ne aggodj, ezek már megint tollászkodnak.
Mindazoknak, akik felmentik az előző kormányt, és a mostani ellenzéki tevékenységüket elfelejtik értékelni, a figyelmébe ajánlanék valamit!
.
Ez a kormány nem tudott volna nyerni, ha a hazug mszp nem hagyja magára a miniszterelnökét minden intézkedésében!
Ez a kormány nem tudott volna nyerni, ha az előző miniszterelnök a demokráciát megvédte volna a rendelkezésére álló jog, és hatalom eszközeivel!
Ez a kormány nagyban elősegítette a szélsőségesek térnyerését az engedélyek kiadásával, holott hivatkozhatott volna a Párizsi Békeszerződés megfelelő pontjainak a betartására!
.
2010-től ez a kormány nem tudta volna lebontani a fékek,és ellensúlyok rendszerét, ha az ellenzék betöltötte volna a politikai szerepét!
Ez a kormány az ellenzék hallgatólagos beleegyezésével tudta kiépíteni a maffia rendszerét, mert közben csurrant, cseppent az ellenzéknek is a juttatásokból!
Ez a kormány nem folytathatna szegény ellenes politikát, ha az ellenzék betölti a szerepét, és az ország dolgai helyett,nem a saját maga fényezésével lett volna elfoglalva!
.
Elmúlt 4 év! Mi érdemlegeset tud felmutatni az ellenzék,bizonyítandó, hogy igenis dolgoztak???
Mit tud felmutatni az ellenzék, a saját hazugságain, és a hazug összefogásán kívül???
.
Azok a politikusok, akik kormányon, és ellenzékben tehetetlenek voltak, azok mit fognak tudni tenni a továbbiakban?
Hazugsággal kötelezik el magukat a választási törvény szerint is megnyerhetetlen választáson???
Mire?
És ki hisz még neki?
.
Mondatja mindezt velem, a rendszerváltás óta eltelt időnek a tapasztalata, és a tény, hogy megyünk előre ezeknek a politikusoknak köszönhetően – akár kormányon, akár ellenzékben – saját vesztünkbe!!!
bumburi
Ne felejtsd el a nagy királycsináló értemiség bűnét sem. A nagy filozófusokét.
kicsiroli
Én már számtalanszor ekéztem az ÉRTELMISÉGET, semmi látszatja.
Itt csak Orbán az ördög, de akik elősegítették ennek a palinak a metamorfózisát, azok hibátlannak ítéltettek itt ahogy elnézem.
Itt két végletben tudnak csak gondolkodni. Vagy Orbán, vagy Gyurcsány.
Szerintem van minőségi különbség köztük, de a hatalom iránti vágy, és kényszer a szereplésre felül ír mindent náluk. Orbánnál ráadásul még a lopás kényszeressége is szerepet játszik.
Nem csak királycsináló filozófusokat kéne emlegetni, hanem a szakszervezeteket, ezen belül a pedagógusokat,az orvosokat,akiknek döntő szerepük volt az elmúlt évek amortizálásában.
Akik vihették, sodorhatták volna magukkal az egyszerű embereket, de mára kiderült, hogy mind megalkuvó,országával nem törődő állampolgárai ennek az országnak.
bumburi
Igen, igazad van. Én a kisember valóban hittem abban, hogy amit mondanak és tesznek az rendben van. Kezdve az istenített Antall Józsitól. Csak álltam és be kell vallanom, nem igazán tudtam eligazodni a dolgok között. Ezért aljas mindegyik, mert visszaélt a hitemmel, bizalmammal, és közbe röhögött a markába. Már vagy 10 éve nem tudok olyan embert találni, akit szívesen és ésszel is választanék.
Olvasgattam:
MOL-t visszavásárolni az oroszoktól, mert náluk rossz kezekben van!
-
Fideszesek amilyen tempóban forgatják a köpönyegüket , nem is lesz szükség Paksra ,simán lehet használni szélerőműnek!
-
“Gyurcsány annak idején (2007?-2008?) az OGY elé akarta terjeszteni Paks –ügyet,de a demokrata FizeSS még a napirendre vételét is megakadályozta!
Kronikás Viktor szerint azért,mert akkor minden ruszki bitang volt,de most akiket megismert azok nagyon jó ruszkik! Mint ahogy már egyszer kifejezte,az MSZP-ben mind szemét kommenisták vannak,a FideSSnyikben pedig a jó kommenisták..Ilyen eccerü ez!
Eröt kellett venni magamon,hogy végig tudjam nézni és hallgatni a Krónikás V.félrebeszédét,amely minden eddigit felülmúlt..Felülmúlta Tusványost és minden eddigi évértékelöt! Ez az ember tényleg megzakkant állapotban van,visszahozni már nem lehet..Külsején is látható az erös gyógyszerek mellékhatásai,cselekedetei ösztönösek,nem tudatosak..Miért kell ezt az embert tovább kinozni?.Ez az ember minden józan mértéket elvesztett, veszélyessé vált mindenki számára..”
neveletlen,
Pápai Gábor ezt most nagyon telibe találta!
-
Köpönyegforgató, komcsizó vakegereknél ez most egy helyes dolog, Kádár is ezt tette Brezsnyevvel, akkor nem tapsoltak hozzá, most már igen, mert amit Krónikás Viktor tesz, az csak helyes lehet, elgondolkodniuk ezen nincs mivel!
-
Magyarország most már azt gondolom kiírta magát a kiszámítható, jogállamok sorából – ezt a trutyit örökítik a jövő nemzedékre.
Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot – kezdődhet majd újból az egész. Hát ezeket kell még elviselnünk 1-2 kurzuson át, a dolgok állásából kikövetkeztetve.
Panaszáradatom – Atom Viktor siráma
..
Kedves népem, elmondhatom:
a magyar atom is atom.
Azt viszont már nem tudhatom,
labdám meddig pattogtatom.
…
A sok birkát átvághatom;
magamat vivátoztatom.
és még abban is bízhatom:
megvéd hű alakulatom.
…
Az országot ellophatom,
a hasznot zsebre vághatom,
s míg pálinkám kóstolgatom,
a koronát próbálgatom.
…
Semmiképp sem titkolhatom
a hatalom-imádatom.
Azt viszont már titkoltatom:
pénzem hova utalhatom.
…
Idővel majd kikutatom,
mennyit ér a magyar atom.
Aki lázad, akasztatom,
s ha nem jön össze: bánhatom.
…
Nagyon nagy az én bánatom:
kipukkadt a magyar atom.
Parlamentem feloszlatom,
magamat meg bezáratom.
…
Szüleimet csókoltatom,
hatalmamat elsiratom.
Kivégeznek? Hát, mondhatom:
el lesz cseszve a szombatom!
http://www.168ora.hu/itthon/szovjet-zaszlot-feszitetek-ki-fidesz-szekhazra-122778.html
A Karácsony Gergely a nagy pártigazgató – mert akármekkora is a párt címek ezerrel vannak és osztják maguknak – meg jó lenne, ha tudná mit ugat. A csuti csita sohasem zavarta ki az oroszokat. Lassan írom, hogy akinek diplomája és bármilyen címe is van, az is megértse. NEM A ZORBÁN ZAVARTA KI AZ OROSZOKAT!!!! Világos????
http://www.stop.hu/velemeny/mu-nye-bugyem-kolonyij/1209514/
-
Cöfröfök is abbahagyhatják a nem leszünk gyarmat szajkózását – mert most már ideje eldönteniük, hogy mégis mit akarnak – azok kívül, hogy megvallják a 3xbóvlisnak, hogy “SZERETÜNK VIKTOR” – de ne égessék már a magyar embereket, még tényleg elhiszi rólunk a külföld, itt mindenki ennyire hülye!
csakén
És ne felejtkezzünk el az élő isten orbán viktor tábláról sem. Remélem, hogy a külföld tudja, hogy ezek a cöfögösröfögősök a hülyék. Mi nem.
Ahányszor meglátom ezt a képet, ahogy a nagy hasa pöffeszkedik, a lába nem ér le a földre, komolyan mondom, fizikai fájdalmam van.Innen üzenem a volt és leendő tárgyalópartnereinek, hogy engem ez a tahó nem képvisel és egyetlenegy megnyílvánulásával sem értek egyet. Engem ne azonosítsanak úgy, hogy ja onnan való ahol a zorbán a miniszterelnök. Úr Isten könyörgöm piréz akarok lenni.
Népszavazáson a következő kérdést kellene feltenni: Vállalja e annak a kockázatát, hogy egy esetlegesen bekövetkező természeti katasztrófa pl. földrengés következtében a megsérült atomerőmű 200 km-es körzetéből, vagyis Magyarország teljes területéről kitelepítsék a lakosságot, évtizedekre ?
Véleményem szerint, okulva a közelmúlt katasztrófáiból, atomerőmű ott legyen ahol kellő hely is van az esetleges katasztrófa elhárításához.
kicsiroli
2014. január 18. szombat
14:51
Orbán nem küldte haza az oroszokat csak rázta utánuk az öklét biztos távolból és most annyi év után utánuk szaladt nehogy lemaradjon valamiről.
Karácsony rosszul mondta, de nem értem mi köze ennek a diplomások hoz általánosítva. Bár azt elismerem sokan megették a csuti első szemét trükkjét.
Figyelte mikor kell fel a nap, kukorékolni kezdett és azzal dicsekedett, hogy ő kukorékolta fel a napot az égre. Sajnos ezzel nem tett jót Karácsony, hogy a régi hamis dicsőséget megerősíti. Mindegy sajnos ezekből él ma is a csuti.
http://hvg.hu/gazdasag/20140118_Cink_az_allami_MVM_gepen_szuletett_a_mern#rss
-
Az ilyen trükkökre úgy néz ki, hogy csak a fiatal, számítógépes zsenik kapják fel a fejüket!
Örülök, hogy vannak, akik ilyen rejtett dolgokat is felderítenek – kár, hogy erről kevesen szereznek tudomást!
Bumburnyák Vidor elveszítette a fonalat, identitászavarba került.
“Ő csak parancsot hajt végre”
A kép alá való szöveg:
.
- …még egyet áruljon el nekem goszpodár Orbán! Igaz az, hogy egy beszédében maga zavarta el a csaptainkat… ?
- Ugyan, ugyan ! Az, az olyan khm …olyan kamu szöveg volt… csak a tömegnek szólt… Tudja… ahogy én szoktam volt mondani, csak egy pávatánc…
Szóval, bátran megbízhat bennem Putyin úr…
.