2010. szeptember 10.,
péntek


Nikolett, Hunor
nyitólap | kapcsolat | regiszráció | login
Keresés... web hírlap portál
 
Elhunyt Darvas Iván
2007-06-03 22:48:30

Életének 82. évében elhunyt vasárnap Darvas Iván. A kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színészének temetése szűk családi körben lesz. Az elmúlt több mint ötven év egyik legnépszerűbb színésze volt, aki több mint hatvan évet töltött a pályán, első szerepét huszonegy évesen kapta a Művész Színházban. Szinte minden nagy szerepet eljátszhatott a színészálmok közül, néhány éve rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be, grafikáiból pedig rendszeresen rendeztek kiállításokat.

Játszott egyebek mellett Csehov Három nővérében és a Cseresznyéskertben, Gorkij Éjjeli menedékének, Brecht Koldusoperájának színpadi adaptációjában. Filmjei közül kiemelkedik a Liliomfi, a Szerelem, a Rokonok, az Egy magyar nábob, az Új Gilgames és a Pacsirta. Rendezőként nevéhez fűződik Csehov három komédiájának színpadra állítása.

A nemzet színészét hosszú pályafutása alatt elhalmozták kitüntetésekkel, az 1978-ban és 1998-ban megkapott Kossuth-díjon túl csaknem valamennyi, színésznek adható elismerésben részesült. 1955-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1969-ben lett érdemes művész, 1975-ben pedig kiváló művész. 2001-ben Pro Urbe Budapest-díjat, 2002. október 23-án Nagy Imre Érdemérmet kapott, 2003-ban Prima Primissima-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztjét.

Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója elmondta: megdöbbentette a Nemzeti Színház társulatát Darvas Iván halálhíre. Törőcsik Mari szerint minden szakmának vannak kivételes lényei, Darvas Iván is ilyen volt. A színészmesterséget meg lehet ugyan tanulni, de Darvas Iván olyat tudott, amit más nem - mondta a színésznő, maga is a nemzet színésze, percekkel azután, hogy a halálhírről értesült. "Darvas Ivánnak titokkal teli lénye volt, szinte végiglebegte az életét" - mondta Törőcsik Mari.

Nagy-Kálózy Eszter, aki utolsó filmjében együtt játszott Darvas Ivánnal, a halálhír hallatán azt mondta: "Fantasztikus színész, varázsos egyéniség volt".

Szabó István filmrendező - aki a Madách Színházban dolgozott együtt Darvas Ivánnal - közölte: "nagyon nagy művésznek tartottam, nagyon tiszteltem őt, és az alatt a pár hónap alatt, amíg együtt dolgoztunk, rengeteget tanultam tőle". Rendkívüli műveltsége segítette őt abban, hogy nagyon pontosan lássa a darabokat, a világot és a kollégáit is - mondta.

Kóka János, az SZDSZ elnöke kiemelte: a magyar liberálisok Darvas Iván halálával újabb példaképet vesztettek el. "A magyar liberálisok most egy igaz barátot, történelmük egyik fontos alakítóját vesztették el. Magyarországnak pedig az egyik legnagyobb művészét, közéletének egyik nemes alakját kell ezentúl nélkülöznie" - emelte ki Kóka János közleményében.

Esterházy Péter Kossuth-díjas író az Élet és Irodalomban így méltatta a színészóriást: "izgalmasnak találom Darvas Salieriként való szerepeltetését. Mert az igaz, hogy Darvas minden, csak nem középszerű, de hát így van tét, Salieri egy valaki, egy nagy középszerű, és nem állítom, hogy itt létrejött volna a Zseni és a Középszer nagy és nem triviális összecsapása, de Darvas teljesítménye ez ügyben nagyon is figyelemre méltó. Az igaz, hogy ő bármit játsszék is, látjuk benne a Darvast."




















MTI hangos hírek
óránként frissülő hírek Budapestről

Szavazás
Ön szerint hány magyar él Amerikában?
Másfél millió
Két és fél millió
Leszármazottakkal együtt négymillió







 
website by YToN
Copyright 2006 © Olivia Media & Publishing Corporation. All rights reserved.