Hétköznapi élet Széchenyi korában 2009-05-08 09:45:51
A hétköznapi élet Széchenyi korában
Amikor még vízben úszva is pipáztak a magyarok
Fábri Anna
Corvina Kiadó
Miben különbözött az élet Széchenyi korában a maitól?
És mi jellemezte?
-a gyermekek minden alkalommal kézcsókkal üdvözölték szüleiket
-a család biztonságot nyújtott. Magányosan csak a nagyon szegények és elesettek éltek.
-az apai hatalom már nem volt korlátlan, sokszor a női akarat kormányzott a családokban
-a házasságkötés még inkább családi, mint személyes ügy volt
-a sajtóban kibontakozik a válás lehetősége
-egyre inkább kívánatosabbá válik a házastársak egyenrangúsága
-a szülő nőhöz átmenetileg odaköltözik az édesanyja
-a fogva tartott nők kétharmadát gyermekgyilkosságért ítélték el
-altatóul a kisgyermekek szopacs-ot kaptak (mint én a főszerkesztőmtől-Timur Link) és mákgubó főzetet
-kevés volt az önálló női foglalkozás
-szociális érzékenységben a női jótékonykodó egyesületek élenjártak
-a nők elkötelezettek voltak a hazaszeretet iránt
-sokszor jobban lefoglalta a nőket a családi birtok irányítása, mint a gyermeknevelés
-az előkelőbb családokban nevelőket alkalmaztak
-a gyermekek kilenc órát dolgozhattak 16 éves korukig
-létrejönnek az első óvodák, noha Teleki Blanka törekvéseit nem kíséri egyértelmű rokonszenv
-a jó családból származó lány zongoraleckéket vesz
-az igazi szerelem kevés volt
-a házastársi kötelesség teljesítésében kívánatos volt, hogy a férj kecseivel éldessen
- Balatonfüreden igazi leányvásár volt
azaz
A gőzhaladású korszellem korában a hangászkárok a Kossuth-téren jelzik az erkölcsök csinosodását, ahol a parasztok hátára is veres dolmányt szabnak az ütlegvirtuóz gyaloghajdúk zajlik az arszlánok és delnők közt a társasági élet. Fényes nevű idegenek, félvérmágnások brillíroznak nyugdíjas katonatisztekkel és nemtelen honoráciorokkal. Hamuzsírfőzdéje révén a szolnoki polgár adóaránylag kap tűzifát. A Felber-féle csákógyár az egész osztrák birodalmi vasas vitézeket ellátja födelékkel. Komoly sikereket ért el mostanság a selyemtenyésztő részvénytársaság, amely egy szedertelepre épült, melyben a szép a hasznossal czélszerűsítve párosítva van. A két millió hernyó termeli a legfinomabb sálselymet. A piacok és vásárok biztonságáért a fő piaczbíró felel. A város hajdúi, a muskatérosok sem tétlenek. Szolnokon a gyár-és gyarmatáru czikkek honszerte a legolcsóbban kaphatni. A kisalföldi kocsisok sok gondot okoznak a tanácsnak, e kicsapongó ifjakat ugyanis nehéz dolog kellő fegyelemben és rendben tartani. A tanács munkáját segíti az árvagondnok és a két lámpagyujtogató. A női kedély finomítására semmi gond nincsen, az anyai hivatásróli oktatmány, mint szempirító dolog, száműzve, de a divat bolondságai annál buzgóbban terjesztve. Páratlan csínű színháza eléggé látogattatik, mert az unalmas téli estékben a vagyonosabb családoknak egyéb tennivalójuk nincsen.
Pazar képanyag. Litográfák, metszetek, rézkarcok, színes nyomatok. A kötet a család bemutatásával kezdődik (család, házasság, anyaság, a gyermekkor, szerelem, fizetett szerelem alcímekkel) A ruha és test fejezet tartalmazza a következő alcímeket: Az öltözködés, férfi-női, a szépség kellékei, a tisztaság fél siker, egészség, betegség, divatos gyógymódok. A lakás és kényelem fejezet szól a lakásokról, bútorokról, parkokról. Az étel és asztal gyűjtőcím pedig a kenyér, a táplálkozás rendje, a magyar konyha, beszerzés és raktározás, italok és dohányzás kérdéseivel foglalkozik. Időtöltés és szórakozás, Vallás és hitélet, a munka világa, ország és utazás, kormányzat és közigazgatás, társadalmi rend és intézmények, főváros születik – kérdései folytatják a reprezentatív munkát.
A kiadó
A Hétköznapi élet című sorozat új kötetében annak az időszaknak – az 1825 és 1848 közötti éveknek – a hétköznapjaiba kapunk bepillantást, amelyet reformkorként szokás emlegetni. A korszak legkiterjedtebb hatású közszereplője gróf Széchenyi István volt, aki változásokat kezdeményezett a mindennapi élet csaknem minden területén, és a nyugat-európai viselkedési minták, szokások elterjesztésében, a magyar nyelv hatókörének kiterjesztésében vagy a közlekedés korszerűsítésében senki máshoz nem mérhető eredményeket ért el.
A szerző, Fábri Anna történész szót ejt a korabeli Magyarország családjairól, öltözködéséről, lakásairól, ételeiről-italairól, szórakozásairól, vallásáról, munkakörülményeiről, kormányzásáról, társadalmi rendjéről vagy a főváros életéről. Az olvasmányosan megírt szöveget korabeli idézetek és mintegy 250 illusztráció gazdagítja, a pontosabb eligazodást pedig időrendi áttekintés és irodalomjegyzék segíti.
Utószó:
Wesselényi tollából
Párizs este igazán tündérvároshoz hasonló, s első látásra meglepő és elvakító. A remek világítás, az ízléses fényes boltok, a széles, szabad utcák két oldalán meseszerű, ragyogó látványt nyújtanak. L'Hotel des Princes-be szállottunk meg. Széchenyi nagyon szép lakosztályban, én egy kis szobácskában. ‒ Mindjárt útiruháinkban a Palais Royalba menénk. Itt az első pillantás a velencei Márkus-térre emlékeztet, de több fénnyel, ízléssel és élettel. A legnemesebb szellemi termékektől s a legszükségesebb használati cikkektől, a leghiúbb élvek s a legkeresettebb divatárukig minden található itt. Tudományos egyletek, olvasótermek, kávéházak, melyekben kizárólag politizálnak, játékbarlangok, kéteshírű korcsmák, a legelőkelőbb emberek s a legaljasabb csőcselék rikító ellentétben vannak itt együtt
„Ma D’Auvergne-el (Széchenyi Haushofmeister-jével)
dissertálék nagyon hosszan politikáról. Egy szakács szájából következő-
ket kelle hallanom: csak is a gazdaság felvirágoztatásában
s a földmíves osztály előnybe részesítésében van az állam
igaz ereje. Ott, hol az ipar a manufactura s a kereskedelem az
agricultura rovására emelkednek s ez a társadalmi osztály (a
földmíves) amaz (a kereskedő) alatt áll, tönkre megy a nemzet
igaz cselekvő ereje. Az oly ország, mely existenciájának táplálékát
nem belsejéből, hanem idegenből veszi, nem independens
többé, más natioktól függ s így létele bizonytalan, Róma is csak
addig volt igazán nagy, a míg konzuljait is az eke mellől hívta védelmére.
Bécs 300.000 kardforgató polgárt tud előállítani s 3000
munka által erőssé vált izmus falusi ember az egész halom susztert
és szabót szét tudná kergetni. Róma óriási nagy volt és saját
súlya alatt omlott össze, mert voltak jó törvényei naggyá lenni, de
nem nagynak maradni. Anglia is, kultúrában és nagyságban tán
már igen magasra hágott, de törvényhozói elég bölcsek valának
neki oly törvényeket adni, melyek nemcsak erőteljesen növekvő
ifjúságához, de hatalmas férfikorához is mérten elegendők valának.
Az ˝o szemében – úgymond – legméltóbb existencia az önérzet
által megédesített bírása és jó felhasználása, egy saját munkával,
becsületesen megszerzett vagyonnak, azért is nem cserélné
fel sorsát egyikkel sem azon nagyméltóságú fecsérlőkével, kik
nagyobb részt, egy érdem nélkül kapott vagyont gondtalanul
elprédálnak. Ez az ember szakács és K. herceg szolgálatában volt.
Ott, hol a rangsorozat nem pénz s nem egy nehány rongyos kutyabőr
szerint megy, a moralis világban, d’Auvergne bizonyára
inkább a herceg és K. még kuptájának is igen rossz lenne.”
Meghökkentően erényes lélek és útirajz , ami a zsibói bölény (Wesselényi Miklós” tollából fakad, dejszen panaszkodik is a testi erejéről közismert szerző, hogy el vagyon hízva nagyon. A vékony füzet minden oldalán átragyog az édesanyjához való feltétlen ragaszkodás. Keretét a kötetnek Széchenyivel való, sokszor ellentmondásos viszonya fogja egybe. A feltétlen odaadás váltakozik fenntartásokkal. Széchenyit nagyformátumú férfinak mondja, de nem hallgatja el, hogy a bortól estvére néha összeakad a lába a mi Stefinknek. Az útirajz írója sokszor szorong. Fél az erdélyi közvélekedéstől, amely úgy fogja fel barátságukat, mint egy gazdag nagyúr kegyét egy szegény ördöggel szemben.
A sokszor megváltoztatott útiterv szerint nemcsak Párizst és Londont látogatták volna meg, hanem az USA-t is. Ez azonban elmaradt.
Wesselényit nemcsak a lovak és lovardák, egy-egy kanca marja érdekli, de élénken részt vesz a kártyában és vadászatokon is, s hajlamait a szépnem iránt sem titkolja. Számomra a legérdekesebb, amit az európaiságról vall Goethe és Schiller kapcsán.
Az elnök felesége beleszól 2009-05-07 08:57:40
Az elnök felesége beleszól
Kati Marton
Titkos hatalom
Corvina Kiadó
James Buchanan megúszta. Agglegény volt
Timur Link
Kati Marton közelről lát bele az elnöki párok életébe. Magas rangú diplomata feleségeként ugyanaz a szabályrendszer köti és ugyanaz az elhivatottság, és tudatosság vezeti, mint jelentős újságírói és írói karriert felépítő nőként. A könyve lenyűgöző olvasmány, rengeteg apró részletéből valóban megpillantjuk az elnöki párok karakterét, érzelmi dinamikáját, a kapcsolatok személyességét. Látjuk fizikai állapotukat, munkabírásukat, betegségeiket, halljuk, kit gyanúsítottak leszbikussággal és hogyan lehet elviselni a házasságtörést, megtudjuk, milyen szereket használtak és mennyire izolálódtak, hogy viselték a kudarcot és mennyire osztoztak népük sorsában. Mennyekben kötetett párkapcsolatuk érzelmi klímája hogyan felelt meg sokmillió amerikai közérzetének.
Pontos tükröt tart az amerikaiak elé, amelyben sok szinten értelmezhetik a sorsukat, a nők és férfiak új szövetségét és közösségi szerepét. Igazi élmény volt belenézni ebbe a tükörbe, és megismerni küldetésének szépségét. (Gordon Agáta)
Kati Marton rádió- és tévériporterként, valamint olyan neves folyóiratok és újságok munkatársaként, mint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal vagy a Newsweek, már számos szakmai elismerést és díjat kapott, a "Titkos hatalom" című könyve felkerült a The New York Times bestseller listájára. Első könyve egy Wallenberg-életrajz volt, de "Egy amerikai asszony" című regényével szépíróként is bemutatkozott már. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők és leányok jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSZ szervezetnek is munkatársa. 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009.-ben pedig a kulturális miniszter a Magyar Kultúra Követének nevezte ki abból az alkalomból, hogy ő lett az "Extremely Hungary - Csordultig magyar" címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke.
Amikor az amerikaiak elnököt választanak, nem csak egy férfit - vagy egyszer talán majd egy nőt - választanak meg. Az elnöki házaspárok együtt jutnak be a hatalomba, együtt kormányoznak, és ha a sors úgy hozza, együtt is buknak el. Az elnök karrierje egyben a felesége karrierje is. Az elnöki házasságok ezért szükségképp különböznek minden más házasságtól. Nemcsak a jelöltnek, de a feleségének is teljes elszántsággal kell küzdenie, ha azt akarja, hogy megválasszák az ország vezetőjének. Az elnöki házaspárnak le kell mondania a magánélete nagy részéről és a családi élet számos vonatkozásáról, hogy beteljesítsék álmukat.
Az amerikai elnök feleségének nem elég egyszerűen elegánsnak lenni, hiszen amikor egy házaspár beköltözik a Fehér Házba, óhatatlanul a nyilvánosság elé kerül életük legmeghittebb színtere, a házasságuk. Az elnökséggel járó terhek pedig magát a házastársi viszonyt is átformálják, némely házasságot megszilárdítanak, más házasságokat tönkretesznek. Voltak feleségek, akik összeomlottak a súly alatt, mások válságos pillanatokban átvették a kormányrudat, megint mások a maguk jogán váltak fontos, esetleg ellentmondásos közszereplővé. A legmagabiztosabb elnökök mindazonáltal olyan férjek voltak, akik tisztelték a feleségüket, akik kikérték és meg is hallgatták feleségük személyes és politikai tanácsait.
És noha az amerikaiak néha kétkedve gondolnak az elnökfeleségek "titkos hatalmá"-ra, az elnöktől valóban nem várható el, hogy olyan teljes értékű társ nélkül végezze a feladatát, aki a közéletben és a magánéletben is ne állna mellette.
Ez a könyv azonban nem az elnökfeleségek életének krónikája. Sokkal inkább a hatalom, a szerelem és a házasság vészterhes keresztútjánál álló férjekről és feleségekről szóló tanulmány. Tizenkét 20. századi elnöki pár nyilvános és magánéletének összefonódását vizsgálja, és röviden szót ejt a nemrég megválasztott Michelle és Barack Obama házasságáról. Továbbá azt a kérdést is felteszi, hogy mi módon befolyásolta a Fehér Házban történteket - valójában a világpolitikát - az elnöki házasság nyilvános látszata és annak privát valósága.
Tartalom
Bevezető
1. Edith és Woodrow Wilson - A szerelem bolondjai
2. Eleanor és Franklin Roosevelt - Egy frigy, mely megváltoztatta a világot
3. Bess és Harry Truman - A jó férj
4. Jacqueline és John F. Kennedy - Különös házasság
5. Lady Bird és Lyndon Johnson - A közös szerelem
6. Pat és Richard Nixon - Rangon alul
7. Betty és Gerald Ford - Az átlagember
8. Rosalynn és Jimmy Carter - A jó elnyeri méltó büntetését
9. Nancy és Ronald Reagan - Tökéletes illúzió
10. Barbara és George Bush - Anya úgyis jobban tudja
11. Hillary és Bill Clinton - Korlátlan felelősségű társaság
12. Laura és George Bush - A történelem közbeszól
Epilógus. Michelle Obama, a first lady
Az amerikai elnököt arra választják, hogy vezessen egy a világhatalmat, és ezt teljes emberként tegye. Egy teljes értékű nővel együtt. Családként, mentális egységként, amelyre ugyanolyan fontos figyelnie az Elnöknek, mint a globális összefüggésekre vagy a speciális férfi igényekre.
Ahogy Vonnegut elképzeli az egymást kiegészítő értékű szellemi kapcsolatot egy férfi és egy nő között: ami nem egyszerűen megkettőzi a szellemi potenciált, hanem meghatványozza.
Nem lesz senkiből véletlenül Elnökné, ezt csakis teljes elkötelezettséggel végzett rengeteg munka árán lehet elérni. Az elnöki pár a nemzet kollektív tudatának megjelenései formája. Elég komplikált modell, amely pontosan és állandóan jelzi, hogy érzik magukat a férfiak és a nők a kapcsolatukban, a hazájukban, és a világban.
Mentális barométer az elnöki pár, és projekciós felület. Mintaként tekintik a családok, elhatárolódnak és együtt éreznek, osztoznak egymás sorsában. Nonstop szolgálat, csúcsmodell, amelynek a lépései behatároltabbak, mint egy klasszikus baletté (.Gordon Agáta)
Utószó:
A forradalmárok nem mennek nyugdíjba
Ernesto Che Guevara
Nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek, amikor a Juan Gasparini Diktátorok asszonyai c. könyvét olvastam, mert bizony nemcsak olyan imperátorokról szól a könyv, akik a magánéletüket is katonai fegyelem alá hajtották, de szó van olyan tömeggyilkosról is, aki kormányzó volt és felesége söprűvel kergette az udvaron. Ha mi mind különbözünk egymástól, miért hasonlítsanak egymásra a diktátorok feleségei? -mondatja velem ez a gazdagon dokumentált könyv, ami főleg a korrupciók, pénzmosás és gazdasági manipulációk leleplezésében jeleskedik, úgymond az oknyomozó újságírás non plus ultrája.
Sajnos csak Dél-Amerika öt szereplőjéről szól a kötet, illetve a banánköztársaságok vezetői közé bekerült egy európai is: Szlobodan Milosevics felesége is. Gasparini mielőtt belekezd mondandójába, Salazarról és Sztálinról is ejt néhány keresetlen szót, innen tudható, hogy a „rettenthetetlennek” titulált ezredes választási csalással nyert, és manipulációk sorozatával maradhatott csak az elnöki székben. Úgy tarják, hogy Salazar nagyon mértékletes ember volt. Amikor ruhái kissé megkoptak, elrendelte, hogy fordítsák ki azokat, hogy tovább tartsanak. Ugyanakkor az életraját író, csinos Christine Garnier iránti szenvedélye nemegyszer ragadtatta túlzásokra. Egy portugál történész találó szavakkal jellemezte álszent életvitelét: „ A diktátort dicsfény vette körül, erényesnek akart látszani, és mivel idő hiányában nem lehetett jó családfő, a Hazával kötött házasságot. A Hazával ugyanakkor-mint azt a propaganda is mutatta -vérfertőző volt a kapcsolata: férj és apa is volt egyidejűleg.” Sztálint is rajtakapja a kötet szerzője. A Kreml urának felesége öngyilkos lett. A diktátor összetört, elárulva érezte magát. Megparancsolta, hogy adjanak ki egy rövid hivatalos kommünikét a felesége hirtelen haláláról, saját gyermekeinek pedig azt hazudta, hogy anyjuk halálát heveny vakbélgyulladás okozta. Eva Braun pedig kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, mert úgy érezte, hogy Hitler elhanyagolja. Az első esetben a maga ellen fordított pisztolygolyó csak a nyaki verőereket súrolta, a második esetben igen erős nyugtatókkal kísérelt távozni az életből, egy hátrahagyott szemrehányó levél kíséretében, melyben felpanaszolja, hogy Hitler hónapokon keresztül nem hívta telefonon. Spanyolországban sem ment minden rendben. A Carment nevelő apácák sokallni kezdték neveltjük zsebében talált szerelmesleveleket és szóltak az édesapának. A lány élt az alkalommal és meggyőzte apját, hogy tizenhat évesen eljegyezhessék. A vőlegényt Francisco Paulino Hermenegildo Teoduló Franco-ként ismeri meg a világ, ki mindössze 165 centiméteres magassággal áll, katonának, azzal a céllal, hogy „begyógyítsa a gyarmatai elvesztése miatt Spanyolországon esett sebeket.” Az eljegyzés után a szolgálat Francot elszólítja Montevideóból. Huszonnyolc évesen megbízták, hogy frissen rekrutált bűnözőkből Ceutában alapítson egy zászlóaljat. 1922-ben visszatér Montevidóba és a rá következő esztendő októberében feleségül vette Carment. A katonatiszt, feleségével az oldalán 1926-ban visszatér Afrikába, hogy leverje a marokkói függetlenségpártiak lázadását, s még ugyanabban az esztendőben magasabbra lépett a ranglétrán, ő lett Európa legfiatalabb tábornoka. 1928-ban megszületett a házaspár egyetlen gyermeke (Maria del Carmen Marco Polo), ami aztán szóbeszéd tárgya lett, mert az anyát senki nem látta terhesen, ráadásul azt suttogták, hogy örökbefogadott gyermek, mivel Franco a marokkói fronton elszenvedett hasi sérülése okán nem volt képes eleget tenni házassági kötelezettségeinek.
Külön fejezetet szentel a könyv Fidel Castrónak, aki hét gyermeket vallott be, de még két másikat a magáénak ismert el, s a szerelmet szívesen írta le a dialektikus materializmus fogalmaival. Fidel minden vezetőnél jobban, már-már a paranoiával határos görcsösséggel védte meg a magánéletét a nyilvánosságtól, s kényszerítette háttérbe a családját. Jelenlegi feleségének még a nevét sem említik sehol, de még a közös vagy más asszonytól született gyermekek nevét sem. A négy asszony közül egyik sem kapta meg a First Lady rangját, mert Castro nem vonta be őket a protokolláris kötelezettségeibe. Nem lényegtelen megjegyezni, mondja a kötet szerzője, hogy amikor valamely államfő a felesége kíséretében Kubába látogat, a kubai első asszony szerepét Vilma Espin tölti be, aki nem más, mint a Kubai Nőszövetség örökös elnöke és Fidel öccsének, a védelmi miniszternek a felesége. A CIA egyik legnevesebb Kuba-és Fidel Castro szakértője szerint ( Brian Latell) Castro magánéletéről rendelkeznek a legkevesebb adattal a világon.
A fiatal Fidelnek „jól mehetett”, mert a könyv szerzője leszögezi, hogy a forradalom 1959. január elsejei győzelmét követően nemcsak Fidel Castro, hanem a Sierra Maestra hegyeiből érkező gerillák szerelmi románcai is megszaporodtak, hiszen körbezsongták őket a fiatal lányok. A forradalmi láz első hónapjaiban lábra kelt a pletyka Fidel és a gyönyörű kubai modell és szépségkirálynő, Norka, között szövődő szerelmi kalandról. A forradalmat akkurát pontossággal megszervező Fidel más dolgokban kapkodóbb volt. A huszonhárom éves Jenny Isard, akit Castro 1960. szeptemberében, útban az ENSZ közgyűlésére menet ismert meg a New York-i reptéren így kommentálta a dolgot:” minden körülményeskedést kerülve,. Csizmával a lábán, villámgyorsan célzott és lőtt.”
A sikertelen Moncada elleni merénylet után Castro egy darabig börtönbe került. Párhuzamos szerelmi viszonyt folytatott felesége mellett egy másik hölggyel. Egy alkalommal a censor összekeverte és fordítva tette a borítékba a leveleket. Véletlen volt?
A könyv dokumentarista hitelességgel, de rendkívül olvasmányosan mutatja be Augusto Pinochet, Ferdinand Marcos, Alberto Fujimori, Jorge Rafael Videla és Szlobodan Milosevics magánéletét és gazdasági machinációit.
Ki ne hagyják!
A véreskezű, magukat élet-halál urának képzelő diktátorokról már számtalan könyvet olvashattunk. De mit tudunk a diktátorok asszonyainak életéről? Bátorították, vagy fékezték férjüket a hatalom csúcsa felé vezető úton? Ismerték-e a diktatúrák sötét titkait? Aktív részesei vagy tehetetlen nézői voltak a szörnyűségeknek, támogatták a diktátort, vagy lázadtak ellene? Haszonélvezői vagy áldozatai voltak az embertelen rezsimeknek
Egy szeretni való nőíró 2009-05-04 09:21:17
E. Gaskell: Sylvia szerelmei
Lazi Kiadó
Gaskell a viktoriánus Anglia egyik különösen szeretni való írónője volt.
Dühöng jó pár pekingi autós, amiért WC-s rendszámot kapott a rendőrségtől, mármint olyat, amelyben ez a betűkombináció szerepel - adta hírül az MTI.
Mérgelődésük oka, hogy végre megkapták rég áhított új autójukat, ám ahelyett, hogy büszkén feszítenének benne, szégyenkezhetnek, mert sokan kiröhögik őket. Kínában ugyan nem mindenki tud angolul, de az olyan rövidítések, mint az OK, vagy a WC közismertek. Utóbbi amúgy a viktoriánus korból származik, a Water Closet rövidítése.
A pekingi rendőrség azonban nem túl együttérző. "Nem változtatunk a rendszámpolitikánkon, most a WC-sek vannak soron" - mondta a rendőrség rendszámtábla-kiadásért illetékes embere.
Előzmények
Stevensonnak anyakönyvezték és
Chealse-ben született, 1810-ben a mi már London. Caryle is felkarolta. Lelkész az apja és lelkészhez is megy feleségül, Dickens ad helyt írásainak Houseworld Words c. lapjában. Már első regényéről (Mary Barton, 1848) így nyilatkozott egy korabeli recenzió: „Ha a perzsaszőnyegek tulajdonosai, akik naponta háromszor jóllaknak, csodálkoznak., hogy a munkások chartisták és kommunisták lesznek, olvassák el a Mary Barton-t! ”
Elizabeth Gaskell regénye, A kisváros (eredeti címén: Cranford) éppen azt mutatja be, hogy az ilyen szerény apai-anyai örökségből, vagy épp ugyancsak szerény özvegyi járadékból élő tisztes úrilányok/asszonyok hogyan élik mindennapjaikat, negyven-, vagy ötvenvalahány évesen.
Nem, félreértés ne essék, ez nem egy újabb Büszkeség és balítélet „parafrázis”, ez a mű 1853-ban jelent meg, és valamiféle kapcsolat a két történet között inkább csak az olvasó fejében létezhet.
A kisváros központi alakja Mathilda Jenkyns (Miss Matty), az ő egész életének története rajzolódik ki az apró kis anekdotikus részekből, melyet a nála gyakran vendégeskedő fiatal lány, Mary Smith mesél el. (Persze van egy seregnyi mellékszereplő is, túlnyomórészt nagyjából Miss Mattyvel egykorú hölgyek) Két fontos esemény, az idősebbik Jenkyns nővér halála és a rég halottnak hitt báty hazatérése közötti időszak nagyjából a kezdő és végpont, és innen tekinthetünk újra és újra vissza Miss Matty fiatalkorára.
http://209.85.129.132/search?q=cache:ELiBo2yKx3gJ:johazbolvalo.blogspot.com/2008/01/amazonok-vrosa.html+elizabeth+gaskell&cd=6&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&lr=lang_en|lang_hu|lang_de|lang_it|lang_es
A Dickens által felkarolt Elizabeth Cleghorn Stevenson, akit Mrs. Gaskellként ismert, ismer a világ, nem kizárólag Charlotte Brontë híres életrajzával alkotott nagyot, (részleteiben téves, de hangulatában hiteles korrajzával) hanem az ipari regény, vagyis az iparosodó Anglia nagyvárosainak problémáit és a munkásosztály mindennapjait (sokszor dialektusokat használó nyelvezetben) bemutató viktoriánus műfaj művelőjeként is. Elsősorban tematikai újító: ő szerepeltet először leányanyát és prostituáltat, mint a proletarizálódó Anglia erkölcsi végtermékét- műveiben.
George Eliot és Charles Dickens kortársa, az utóbbi bensőséges barátja azonban nem elégedett meg az élet mocskosabb oldalának, az alsóbb néposztályok igazságtalannak ítélt nyomorának bemutatásával, még ha a befejezések nélkülözik is a tragikumot, hanem a magazinoknak szánt gótikus kísértettörténetek írása mellett a társadalom átfogóbb bemutatására is vállalkozott.
Ehhez azonban visszatért, úgy is mondhatnánk, vissza kellett térnie egy egyszer már túllépett módozaton, és műveiben fokozatosan megjelent, és egyre inkább központi szerepet játszott az ország akkori életét még mindig komoly mértékben befolyásoló, és a kifinomultság, a kapitalista társadalomban lassan elvesző harmónia megtestesítőjeként tisztelt arisztokrácia.
A kiadó
A kelet-angliai gazdálkodó család gyönyörű lánya, Sylvia gondtalanul éli az ifjú leányok derűs hétköznapjait, mígnem hirtelen elveszíti édesapját. A lány gyászában titkos jegyese, Charley nyújthatna vigaszt, de ő rejtélyes körülmények között eltűnik, s a kisváros lakói úgy vélik, a tengerbe veszett. Sylvia immár kettős gyászát egyedül az érte régóta epedő boltoskereskedő, Philip képes feledtetni, akinek hosszú évek reménytelen várakozása után ki is mondja a boldogító igent. Miből is gondolhatná, hogy Philip sötét titkot rejteget, egy olyan titkot, amelyre, ha idejében fény derül, teljesen más irányt vett volna a leány élete. A kisvárost feldúló toborzókülönítményeknek ugyanis valószínűleg nem csupán az apja halálához van közük. Sylviának végül marad az elhagyottak egyetlen vigasza, a kicsi Bella, akivel - ahogy a gyermek születése előtt is - egyre a végtelen tengert bámulva várja, hogy háborgó lelke nyugalomra leljen. Szerelem, hűség, vezeklés és megbocsátás mélyen emberi drámája bontakozik ki Elizabeth Gaskell újabb remekművéből.
Én is Kovács vagyok! 2009-05-02 08:57:00
Az enyészpont művészete
Avagy én is Kovács vagyok!
430 oldalon át gótika,
gótikus regény nélkül
Magyar turistacsoport a Louvre-ban. Megilletődötten járják a termeket. Itt vannak a vidéki Kovácsék is, akik évek óta spóroltak a költséges utazásra. A körséta végén a csoportot kalauzoló idegenvezető így szól:
- És akinek még bármilyen művészettörténeti problémája volna, kérdezze meg nyugodtan.
Kovácsné keze izgatottan lendül a magasba:
- Tessék mondani, mitől olyan fényes itt a padló?
A gótika
Hogyan lehetséges, őrmester elvtárs, hogy ezt a bazi nagy gépet el tudják rabolni? Úgy, tizedes elvtárs, hogy megvárják, amíg fölszáll, s amikor ilyen pici lesz, akkor rabolják el.
Corvina Kiadó
"A művészet a létezés legendája és nem tükre, a realitás kifejezése és nem birtoklása - állítás és nem saját tulajdon." (Hauser Arnold)
Vigyázz, ebből kollokválni fogsz!
Timur Link
Roppant figyelemre méltó, hogy a matematika után nem sokkal az európai festészetben is megjelent a nulla, s azonnal úr lett. A művészettörténészek úgy tartják, hogy Giotto (1266-1337) fedezte föl a perspektívát. A reneszánsz tette kötelezővé. Lényege az enyészpont. Az a képzeletbeli pont a képen, amelyben a látvány a nullába fut, és ott elenyészik. Természetesen addig is tudták az emberek és a festők, hogy az előttünk álló ház nagyobbnak látszik az utca végén lévőnél, de lényegtelennek, sőt, értelmi csalódásnak tekintették. Bizonyára ismerték a régi rendőrviccet: Hogyan lehetséges, őrmester elvtárs, hogy ezt a bazi nagy gépet el tudják rabolni? Úgy, tizedes elvtárs, hogy megvárják, amíg fölszáll, s amikor ilyen pici lesz, akkor rabolják el.
A régebbi műveken ábrázolt alakok szent térben jelentek meg. Arányaik, színeik az örök rendhez, a kozmoszhoz igazodtak. Akár csak a mai gyermekrajzokon. A fáraó is azért nagyobb alattvalóinál, mert ő a földi isten. A bayeuxi faliszőnyeg készítői ne tudták volna, hogy mekkora hajókon keltek át a normann lovagok Angliába? De nem akartak lemenni a viccbeli rendőrök szintjére.
Az enyészpont bevezetése egyenlő a mű deszakralizálásával, mert azt jelenti, hogy transzcendens dimenziót fizikaira, optikaira cseréljük. Nem csak a kép került ki a szentség köréből, hanem a szemlélő is, hiszen a mű enyészpontja egyúttal kijelöli az innenső oldalon a közönség nézőpontját, mi több, helyzetét is – szintén az optikai, tehát a fizikai térben.(Czakó Gábor)
A Corvina Kiadó grandiózus vállalkozása a gótikus képző és építészettörténet bemutatásra vállalkozott. Csak ott tesz kitérőt- irodalmilag-ahol ez indokolt, mint például Giotto, és Dante kapcsolatánál. Egy pillantás erejéig mi is szerepelünk a kötetben, Tino di Camaino magyarországi Mária síremléke kapcsán. Totálisnak nevezhető áttekintés. Hisz nemcsak a katedrálisokkal, székesegyházakkal foglalkozik a rendkívül színvonalas kötet, de vázákkal, festményekkel, festett üvegekkel, szószékekkel, feliratokkal, szignókkal, önarcképekkel, síremlékekkel, festett baldachinokkal, gótikus szobrokkal, apszisokkal, mozaikokkal, üvegfestéssel, freskókkal, freskóciklusokkal, a Vasari-féle híres Giotto életrajzzal, középkori műhelyekkel, sekrestyékkel, miniatúrákkal, szakrális és világi ötvösművészetekkel egyaránt.
A várak és magánpaloták bemutatása pedig csak csokireszelék a habostortán.
Földrajzilag is színes a palettája a kötetnek, mondhatni perspektívája van. A valaha barbárnak tartott, mára azonban a legkreatívabbnak mondott művészettörténeti korszakot bemutató, enciklopédikus értékű szakmunka kispórólja az elméleti, hosszú bevezetőt. Konkrét példák sokaságán át tárgyalja azonban kimerítően a gótikát.
Párizs mellől indulunk, ahol Szent Dénes elsétált a levágott fejével, s borzalmak helyett vár bennünket Sugar apát hagyatéka, a Saint Denis hagyatéka.A róla elnevezett váza elemzése után egy igaz nagyágyú és elemzése következik, a párizsi Notre Dame, most tudjuk csak értékelni igazán Quasimodo akrobatamutatványait. A chartre-i székesegyház láthatjuk végre Krisztust, mint bírót.(a múltkor igen szigorú volt velem, de szabadlábon védekezem- Rajkó Félix). A Saint Chapelle katedrálisában vár bennünket Krisztus töviskoronája és a lángoló gótika. És már ott is állhatunk a reimsi katedrális előtt. És még csak a 47.oldalon járunk. Egy újabb Notre-Dame vár bennünket, de ezúttal Laonban, egy eleve bazilikálisnak tervezett remekével, s a nagy durranás a harmadik Notre Dame: ezúttal Amiens-ben.
Lábjegyzet: Mi a közös Poe, Strindberg, Lovecraft, Blixen, Dagerman, Bowie, Freddie Wadling, Inger Edelfeldt, Neil Gaiman és Mare Kandre művészetében? Valamennyien tudatosan írtak olyan szövegeket, amelyek az 1700-as években Angliában Horace Walpole, Ann Radcliffe és mások által létrehozott gótikus hagyományhoz kapcsolódnak.”
Mi gótika és miben tér el a rémromantikától és a rémtörténetektől? Hogyan néz ki ma a gótika hagyománya? És hogyan befolyásolta az olyan kulturális termékeket – az irodalmon kívül -, mint a film, képregény, rock, hardrock, punk, gothrock, szerepjáték, számítógépes játék stb.?
Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Mattias Fyhr egésznapos előadásából, amit a témában írt könyveire alapozott.
Lovecraft a temetőben adott randevút a barátnőjének. Hát, ízlés dolga.
Mattias Fyhr a könyvében négy svéd regényt részletesen is elemez. Közülük az egyik egy ifjúsági regény, ami 1982-ben jelent meg. A szerző Inger Edelfeldt, a címe Juliane och jag (Juliane és én). A könyvből később film is készült. Az elemzésből nemcsak az derül ki, hogy a regény kiváló, hanem az is, hogy Inger Edelfeldt jól ismeri a gótikus irodalmat.
Nem maradhat ki a kötetből a bécsi, kölni, prágai, magdeburgi székesegyház sem, külön fejezet kap a ciszterci gótika, majd a nagy angliai katedrális elemzése és képanyaga következik. A spanyol gótikával másik fejezet foglalkozik. Itt kérdezi meg nevemben Lakhész Szókratésztől, hogy miért talált kincs a fejfájás, de hát a Tőkét is kiadták képregényben, s Batman is csak Szent Sebestyént majmolja.
Nyilván a legterjedelmesebb fejezet az itáliai gótikával foglalkozik. Pisano, Cambio, Jacopo Torriti, Cimabue, Duccio, az arisztokratikus Simone Martini és az isteni Giotto. Már csak könnyed levezetés a Limbourgh fivérek realista miniatúrái.
Harcászati és védelmi szempontból jön a slusszpoén: a fénis-i vár, és II. Frigyes dél-itáliai magánerődítményei -tiszteltetem a Védelmi Minisztert, volt munkatársa: Timur Link.(a szerk.)
A nemzetközi kapcsolatok, a keresztes háborúk és a növekvő hatósugarú kereskedelem révén egyre szélesebb rétegek ismerkednek meg távoli országok jobbára magasabb kultúrájával, aminek hatása minden téren érvényesül.
A tudományok a vallás tanításaira épülnek. Művelői kizárólag papok, szerzetesek. Ők foglalják össze a hittudomány és a hét szabad művészetből (grammatika, logika, retorika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia) összetevődő bölcselet tanításait az ún. skolasztika tanrendszerébe. Ebben helyet kapnak római írók mellett a főként arab közvetítésscl megismert antik görög tudósok és filozófusok, elsősorban Arisztotelész gondolatai, művei is. A tudományok fejlesztésében és terjesztésében a kolostori és káptalani iskolák helyett a XI. század végétől sorra alakuló, részben hittudományos és bölcseleti, részben jogi és orvosi egyetemeknek van döntő szerepe. Ezeken papok mellett egyre népesebb világi, részben polgári értelmiség nevelődik. Ez is elősegíti a városokban új, magas színvonalú polgári kultúra kialakulását.
A mezőgazdaság és az ipar fejlődését gyakorlati találmányok és felfedezések mellett Bizáncból és az araboktól átvett ismeretek, eljárások és szerkezetek segítik. Döntő jelentőségű a puskapor feltalálása és a tűzfegyverek elterjedése a XIV. század második felében. Ez a hadviselés és a katonai szervezet átalakulásához, a hadiépítészet fejlődéséhez vezet. Hatása az élet minden területén jelentkezik.
A gótika sokrétű, belső ellentmondásoktól és ellentétektől feszülő gazdag világát, a társadalom alapvető változásait az irodalom és a képzőművészetek is tükrözik.
A kor irodalmában vallásos költészet és próza mellett megjelennek a lovagregények, regényes történeti krónikák, virágzik a lovagi szerelmes költészet, amelyet követ a polgári verselés. A kor irodalmának legkimagaslóbb egyénisége, a polgári gondolat legteljesebb kifejezője a firenzei Dante Alighieri(1265-1321).
A képzőművészetek, szobrászat és festészet szervesen kapcsolódnak az építészethez, de a kor folyamán fokozott jelentőséget nyernek az építészettől független, önálló alkotások, így a táblaképek is. A formanyelv továbbra is kötött. Az ábrázolás korábbi, sematikus merevsége azonban fokozatosan feloldódik. A szimbolikus ábrázolásmód helyett az eseményeket elbeszélő és az érzéseket kifejező, a természet megfigyeléseiről tanúskodó, valósághűbb művészet fejlődik ki.
A híres "Lovas" a bambergi székesegyház belsejében. Föltehetően a Szent György-téma egy 1235-ben készült német változata, bár az egyik hagyomány szerint III. Konrád császárt, a másik szerint a magyar Szent Istvánt ábrázolja. Ez a lovasszobor a román kori szobrászat dekoratív értékeivel a gótika expresszív humanizmusát állítja szembe.
A gótikus szobrászat kiemelkedő emlékei Franciaországban a párizsi, Chartres-i, Reims-i, Amiens-i székesegyházak gazdag szobordísze; a burgundiai késő gótikus legjelesebb mesterének, Claus Sluternek főműve a Mózes-kút Dijonban: Németországban Magdeburg, Bamberg és Naumburg székesegyházainak szobrai és a faszobrászat alkotásai, a szárnyasoltárok. Ezek egyik legnagyobb késői mestere Veit Stoss Itáliában a kor kiemelkedő művészegyénisége Niccolo Pisano, fő műve a pisai Battistero szószéke, amely arányaiban és formálásmódjában az antik római művészet erős hatását mutatja.
(http://209.85.129.132/search?q=cache:xJDVZTBCtYoJ:www.sulinet.hu/eletmod/hogyantovabb/tovabbtanulas/elokeszito/muveszettortenet/5het/index5.html+g%C3%B3tika&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&lr=lang_en|lang_hu|lang_de|lang_it|lang_es)
Arnold Schönberg úgy érezte, el kell törölnie a tonalitást a zeneszerzésben, és ez, legalábbis számára, lehetségessé vált azáltal, hogy kifejlesztette a tizenkét hangú skála technikáját. Később akadémikusabb követői bebizonyították, hogy ezzel a módszerrel nagyon könnyű hagyományos dallamokat írni. Még később John Cage megtehette, hogy egy C-dúr hármashangzat fűrész-zúgás mellett szóljon, mivel addigra a hármashangzatról másképpen gondolkodtak - nem mint valami zenei szükségszerűségről, hanem mint egy hangról, amely éppen annyira érdekes, mint bármelyik másik hang.
Giulia Marrucchi– Elena Nesti– Cristina Sirigatti
Gótikus művészet
A kötet a gótikus művészettel foglalkozik, megszületésétől (amely Franciaországhoz köthető) kibontakozásáig és Európa-szerte való elterjedéséig.
A könyv bemutatja a legnevezetesebb, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban található építészeti emlékeket (katedrálisokat, templomokat, világi épületeket). Emellett szemléletes képet kapunk a XII-XIV. század festészetéről, szobrászatáról és iparművészetéről, valamint a kor fontosabb művészeinek gazdag életpályájáról is.
Márai a diktatúráról 2009-04-30 10:12:11
Rómában mindig történt valami
Márai a diktatúráról
Helikon Kiadó
Az éjjel azt álmodtam, hogy hajnalban akasztanak.
Egy magánrádió pr-munkatársa voltam, s reggel négykor tették nyakamba a kötelet.
Az eseményen ott voltak a sajtómunkások, korábbi barátaim, szerelmeim.
Legcsinosabb kolléganőm, miután a csuklya fejemre került, így szólt:
Milyen helyes kis hóhér! Nős?
Jóllehet a világ mintegy százötven államában több ember él diktatúra alatt, mint demokráciában, Márai a diktatúra egyik sapektusát boncolja.Egyfelől a történelemformálást a támogatók és ellenzők részéről, másfelől boncasztalra kerül a diktátor idolum, őskép: Julius Caesar, aki a regény kezdetekor meghalt, így hát csak közvetve értesülünk arról, hogy milyen gondosan pozícionált véleményformálók alakítják a róla formált történelmi képünket az aktuális Rómában. Igaui pörgős , de korabeli spin-doktorok kutatják, hogy a vele való szembeszállás felmutatása révén milyen közvetlen és hosszú távú előnyöket lehetséges a dologból „kihozni.”
A zsarnokság, az önkényuralom, az elnyomás mindig élénken foglalkoztatta az írókat. A diktatúránál azonban érdekesebb a diktátor. Az író számára az igazi kihívás az, hogy sikerül-e megragadnia a személyesben a személytelent, a zsarnok egyéni jellemvonásaiban a társadalmi berendezkedés általános szabályszerűségeit.
Márai Sándor több mint huszonöt esztendeig dolgozott Rómában történt valami című regényén, melyet 1971-ben már az öreg kontinensen fejezett be. Európába való visszatérésének évében, 1967-ben végrendeletet készített, melyben művei magyarországi kiadását két feltételhez kötötte: a szovjet csapatok kivonulásához és a szabad, demokratikus választások kiírásához. Olaszországban, Salernóban telepedtek le. Még ezen a nyáron szakított a Szabad Európa Rádióval. Ezekben az években egymás után jelentek meg történelmi tárgyú regényei az Ítélet Canudosban, a Rómában történt valami, az Erősítő, a Harminc ezüstpénz.
Az önvizsgálat „kosztümös” írásai ezek: mindegyre azt a kérdéskört járja körül, hogy miképpen lehet megfelelni az elvárásoknak az üldözés és üldöztetés, az árulás és elárultatás véresen fojtó légkörében. „Az elmúlt 2000 évben ritka volt az a korszak, amikor a Diktátor emléke nem kísértette az írókat” – írja az utószóban. Minden században, minden műfajban életre keltették: született róla dráma és óda, értekezés és regény.
A szűkre szabott regény-időben Márai azokat az órákat cselekményesíti, amelyek Julius Caesar meggyilkolása és temetése között teltek el. Az akkori római élet jellegzetes alakjai – kurtizánok, heréltek, a császár kegyeiért tülekedő írók, kiszolgált katonák, rabszolgák – azon mesterkednek, hogy a meggyilkolt császárhoz fűződő viszonyukat gyökeresen átformálják, és mielőbb feltétlen hűségükről biztosítsák a lázadókat. Az efféle „történelemcsinálás” leírásában Márai a maró gúny és a metsző szellemesség eszközével él. (duna.tv.)
Az ezek után nem lehet meghökkentő, hogy az írónak sem a népről, sem a lovagokról, udvari ékszerészekről, szenátorokról nincs jó véleménye. A kötet megjelenését mi sem teszi izgalmassá, hogy Gyurcsány Ferenc távozása után jelent meg a kötet, ami a korabeli Rómában nemhogy kormányfőváltással ért föl. Most kíváncsian olvasom Márait, hogy az eddigi támogatók a kormányfő távozása után magukat politikailag hogyan pozícionálják.(Ugye milyen finom voltam?)
Az már csak hab a tortán, hogy Márai 1971-es víziójában lehetségesnek tartja egy diktatúra bukásá t(ahogy a magyar értelmiség ezt nem látta a brezsnyevi pangás éveiben), de nemcsak a bukás lehetőségét vázolja fel, de már azt is, hogy az utána következő korszak sem, mert a következő korszakot ugyanazok a gazdasági, politikai, irodalmi stb. főszereplők irányítják.
Kerekes Tamás
sajto@helikon.hu
A regény a Julius Caesar halála utáni órákat beszéli el: ki hogyan értelmezi az eseményt, mit von le a maga számára következtetésként. A mű mintegy tablóként értelmezhető: bemutatja egy társadalom minden rétegét uralkodójuk, a diktátor halála után s egyben ítéletet is mond felettük, hiszen a maga módján gyakorlatilag mindenkiről kiderül, hogy kiszolgálta a zsarnok halála előtti rendszert. A nép egy korsó olajért, egy marék gabonáért vagy egy cirkuszban töltött délutánért eladja magát. Különösen sokat sejtető a Caesart kiszolgáló írók párbeszéde a regényben; taktikának az elvonulást, várakozást választják, aztán készen állnak arra, hogy leleplező írásokat, monográfiát jelentessenek meg az elmúlt diktatúráról és diktátorról... a filozófiai kongresszus alkalmával kétszer Athénba küldött államköltségen... Erre gondolsz?... Nem tudod, hogy mindez áldozat volt részemről? Beértem ilyen kevéssel, eltűrtem, hogy az irodalmi kegyencek, akik a talpát nyalták, silány versekért zsíros aranyakat zsebeljenek be, amíg én itt kucorogtam vidéki magányomban, Baiae-ban vagy a római hivatalszobában, fogcsikorgatva írtam néha a zsarnok tiszteletére egy üdvözlő ódát vagy egy születésnapi pamfletet... Most is érzem az undort!
PIM
“Nem akkor alkottál tökéleteset, ha már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha már nem tudsz mit elvenni belőle.” (Antoine de Saint-Exupéry)
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Lazi Kiadó
A Kis herceg kapcsán valószínűleg csak a legutolsó esetben jutna eszünkbe, hogy írójuk kiváló riporter volt, de a déli futárgép írója tudta mindazt mesterségben, mint egy déli futár közkedvelt blog, de Exupery tudósításai egyrészt a legközvetlenebb formában (tehát epikus szerkezet, jellemek nélkül) tárják elénk az író gondolatait, másrészt bizonyos tudósításai a magvat jelentik későbbi fontos írásainak. Minden írónak egy nagy regénye, témája van. A magyar Exuperxy recepció most jutott el ahhoz a felismeréshez, hogy a legnagyobb morálfilozófiai munkái szoros összefüggést mutatnak kisebb prózai alkotásaival, s ez összefüggések sorába illeszkednek bele ezek az írások is, ha arra gondolunk ,hogy itt is felbukkan az ember tisztelete, a halál, az odaadás, az igazság, a rend s könyörületesség, vagy az ember kertészének fogalma , melyek át-meg átszövik az író rövidre sikeredett életművét..
Elsősorban az ismertebb francia lapok felkéréseit fogadja el: L’Intrasigeant, Paris Soire. Jár Egyiptomban, Szovjetúnióban, Spanyolországban, Patagóniában. Kevesen tudják, hogy milyen bátor ember volt. Egy sérülése kapcsán gyönyörű boliviai feleségét arra kéri, hogy ne látogassa meg, mert a műtétig szokatlan lenne számára a férj, akinek a homloka lecsűszott az álláig- Ekkor érti meg, már a Hadirepülő konklúzióját:
A legyőzötteknek hallgatniuk kell.
„Ami a lényeges, az nem a hamuban mutatkozik meg. Ne időzz hát el tovább e tetemeknél. Nincs itt egyéb, mint a kocsisok híján örökre sárba ragadt kocsik.” -De hát akkor, kitől tanuljak? Atyám így felelt:” A karaván lényegét akkor fedezed fel, amikor a karaván elenyészik. Feledd a szavak hiú cserfelését, és lásd: ha szakadék áll útjába, megkerüli a szakadékot, ha szikla meredezik előtte, kikerüli, ha túlságosan finom, omlékony a homok keress másutt szilárdabbat, hogy aztán mindig ugyanabba az irányba térjen vissza. Előfordul, hogy aki kalauzolta őket, meghal. Köréje sereglenek. Eltemetik. Vitatkoznak. Aztán másikat kerítenek, megteszik vezetőnek, és újra elindulnak, ugyanazon csillag után. Így a karaván, mint súlyos kő a láthatatlan lejtőn, szükségszerűen olyan irányba halad, mely ura az akaratának.”
Nem Jorge Louis Borges, Almássy László, de nem is Potrien őrmester vagy Troppauer Hümér szavai ezek a sivatagról, tudásról, erkölcsről, hanem a levegőben otthonosan mozgó Exupery öntötte etikai nézeteit ebbe a formába.
Az olvasó megtalálja benne az író minden nagy témáját, egyesek azt is feltételezik, hogy Exupery regényei mintegy a Citadella illusztrációi, de a bökkenő, hogy a regények és ez a moralizáló, leginkább Pascalra emlékeztető munka párhuzamosan épült. Az újszerűség meglepő, írja a kötetről fordítója, Pődör László. A mű koncepciója és hangneme ugyanis eltér az előzményektől, didaktikussá válik, minduntalan bibliai rezonanciák ütik meg fülünket.
Cselekmény nincs, csak példázat és elmélkedések.De az alapgondolat és a cél ugyanaz: megkeresni az emberi élet értelmét a családban, az igazságban, az otthonban, a mesterségben, a szeretetben, a boldogságban, a testvériségben, a szabadságban, az emberi közösségben, s mindezek túlhaladásában egy náluk is magasabb rendű nagyságba emelő erőfeszítés segítségével. Ez az erőfeszítés, ez az igyekezet nem feltétlenül a legnagyobb dolgokban nyilvánul meg. A lényeg: veszendő életünk elcserélése valamire, aminek értelme van. A hímzőrámájuk felett vakoskodó asszonyok gyönyörű, Isten házát ékesítő hímzett terítőkre cserélik el magukat, a gyermekét ápoló anya egy édes mosolyra, a szegkovács meg a deszkát fűrészelő asztalos hajóra, az építész templomra, az uralkodó népe boldogságára. Mindenkinek megadatik a csere lehetősége: az élet elpusztulhat, de amit másokért alkottunk, az megmarad, mint a himzőnők elpusztíthatatlan remek vagy az építész évszázadokkal dacoló temploma. Az elcserélődés a mesterségben, mások és a közösség szolgálatában: minduntalan visszatérő gondolata a Citadellának, de Exupery egész írói működésének
Antoine Marie Roger de Saint-Exupéry gróf Lyonban született, egy régi vidéki nemesi család harmadik gyermekeként.
Miután az előkészítő iskolában megbukott a záróvizsgán, az École des Beaux-Arts-ra iratkozott be, hogy építészetet tanuljon. 1921-ben megkezdte katonai szolgálatát, és Strassburgba küldték pilótakiképzésre. A következő évben megszerezte a pilótaengedélyt és áthelyeztette magát a légierőhöz. A menyasszonya családjának a tiltakozása miatt kilépett a hadseregből, Párizsban telepedett le és irodai munkát végzett. 1926-ban ismét repülni kezdett: a nemzetközi postajáratok egyik úttörője volt abban az időben, amikor a műszeres felszereltség még gyenge volt és a pilóták inkább az ösztönükre hagyatkozva repültek. Később az író arra panaszkodott, hogy azok, akik a sokkal fejlettebb légierőnél repültek, inkább könyvelőkhöz semmint pilótákhoz hasonlítanak. A Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott.
Első meséje L'Aviateur (A pilóta) a Le Navire d'argent lapban jelent meg. 1928-ban adta ki első könyvét Courrier-Sud (A déli futárgép) címen. Átkerült a Casablanca – Dakar útvonalra, majd a Cape Juby repülőtér igazgatója lett a Nyugat-Szaharában. 1929-ben Saint-Exupéry Dél-Amerikába költözött, ahol az Aeroposta Argentina Company igazgatójává nevezték ki.
Emléktábla Saint-Exupéry Québec-i lakásán1931-ben jelent meg a Vol de Nuit (Éjszakai repülés), amellyel elnyerte a Femina-díjat.
1931-ben Saint-Exupéry feleségül vette Consuelo Suncin Sandoval Zeceña of Gómezt, a kétszeresen özvegy salvadori írónőt. A házasságuk elég viharos volt, mivel Saint-Exupéry gyakran volt távol és több viszonyba bonyolodott.
Saint-Exupéry a második világháború kezdetéig folytatta az írást és repülést. A háború alatt először a francia felderítőknél szolgált. Később New Yorkba szökött, és 1942-ben egy darabig Québec City-ben lakott. Egy idő után visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon. 44 éves korában visszavonulása előtt még egy utolsó küldetést vállalt: adatokat kellett gyűjtenie egy rajna-völgyi német alakulatról. 1944. július 31-én éjjel indult el és soha nem tért vissza. Augusztus 1-jén délben egy asszony állítólag egy szerencsétlenül járt repülőgépet látott a Carqueiranne öböl közelében. Néhány nappal később találtak egy francia egyenruhát viselő holttestet, akit szeptemberben Carqueiranne-ban temettek el.
Exupery füveskönyvéből
Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk.
Szabadság
Félelem
Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele... Olyan titokzatos világ a könnyek országa.
Szomorúság
Lélek
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Bölcsesség
Ha egy kertben sikerül egy új rózsafajtát kitenyészteni, a kertészeket izgalom fogja el. Elkülönítik, gondozzák, ápolják a rózsát. Az embereknek azonban nincsenek kertészeik. A gyerek Mozart éppúgy bekerül a fogaskerekek közé, mint a többiek.
Sors
Társadalom
Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.
Mindennapok
Előbb minden felnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)
Gyermek
Győzelem... Vereség... Értelmetlen szavak. Az élet ezek alatt a képek alatt folyik, és új képeket készít. Egy győzelem gyöngévé tesz egy népet, egy vereség föltámaszt egy másikat.
Háború
Nem arra törekszünk, hogy örökkévalók legyünk, hanem arra, hogy a dolgok és tettek ne veszítsék el előttünk azonnal értelmüket.
Akkor megmutatkozik a semmi, amely körülvesz minket.
Élet
Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz.
Búcsú
Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.
Kapcsolatok
Tudod, milyen a nászlakoma a vendégek és a szerelmespár távozása után. A hajnali szürkület pellengérre állítja az otthagyott rendetlenséget. Az összetört kőedények, az összevissza dobált asztalok, a kihunyt parázs, mind egy mozdulatlanságba merevedett kavargó forgatag nyomait őrzi. De hiába próbálsz olvasni e nyomokban - mondotta atyám -, a szerelemről semmit sem fogsz megtudni belőlük.
A felnőttek maguktól soha semmit nem értenek meg, a gyermekeknek pedig fárasztó mindent újra meg újra megmagyarázni nekik.
Ekkor kezdődik a haldoklás, amely nem egyéb, mint az emlékezet egymást váltó dagályai és apályai által hol feltöltött, hol kiürült öntudat mérlegjátéka. Az emlékek árja feltorlódik, majd elapad, megannyi kagylóként hozva vissza, ahogyan egy pillanattal előbb magával ragadta, az elraktározott képeket, a valaha hallott hangok zúgó tritonkürtjeit. Felszínre tör, ismét vízzel árasztja el a szív szárazra vetett tengerifüveit, amitől felpezsdül minden gyengéd érzelem. Ám a napéjegyenlőség már készítgeti végleges apályát, a szív kiürül, a vízár és mindaz, amit hordozott, megtér Istenhez.
A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása.
Mindenkinek megadatik a csere lehetősége: az élet elpusztulhat, de amit másokért alkottunk, az megmarad, mint a hímzőnők elpusztíthatatlan remek vagy az építész évszázadokkal dacoló temploma
Kerekes Tamás
Amerikai Népszava
www.nepszava.com
A kötetben található írások:
-Szeretet, barátság
-Szerelem
-Gyermekkor, gyermeki lélek, nevelés
-Múlt, jelen, jövő
-Háború és béke
-Az élet dolgai
-Halál
-Isten, hit, imádság
-Szertartások, szokások, ünnepek
-Az élet értelme
-Kultúra, civilizáció, műveltség
-Adni és kapni
-Közösség, testvériség, felelősség
-Szabadság
-Igazságok, eszmék, célok
-Írás, alkotás
-Nyelv, beszéd, ellentmondás
-Az emberi természet
-Önmagunk kiteljesítése
Az ihgazi író nem ír 2009-04-23 12:16:53
Bartleby és társai
Enrique Vila-Matas
Cervantes-díjas
Timur Link
Upton Sinclair szokása ellenére részegen tántorgott be az egyetemre kreatív írástechnikai előadásába belekezdeni, és kérdést intézve szónokian tette fel nyitókérdését?
-Ki akar itt írni?
Kezek erdeje.
-Akkor miért nem mennek haza írni-kérdezte a mester és ledübörgött a pulpitusról.
Bizonyos emberek dicsősége vagy érdeme abban rejlik, hogy jól írnak; másoké meg abban, hogy nem írnak." Jean de la Bruyere
Szép pillanata volt az életemnek, amikor a nemzeti baloldal prominens nagy öregje elcsuklott az üldöztetéstől, és harminc, az átkosban megjelent kötete ellenére az előzékenyen a sarokba tett homokkal teli tűzoltóvödörbe hányt, majd miután még harminc monográfiát íratott magáról: a csalogány elhallgatott. Néha jobb nem elbeszélni: 1956 novemberében az egyetemisták, mielőtt átlépnének a határon, összekaparnak egy marék anyaföldet a hajnali szürkületben. Fagyott, kietlen, morzsás, de a haza földje. Kicsordul a könny, kegyetlen a hideg határ. Aztán már Ausztriában az első melegedőben megolvad a zsebkendőben az anyag, és erős, de félreérthetetlen lószarszag támad. Hiszen ki jár a senki földjén? A szél és a határőrlovak(Kerekes Tamás)
d
Geopen Kiadó
babucse@geopen.hu
kukan@geopen.hu
info@geopen.hu
Enrique Vila-Matas spanyol író szellemes esszéregénye egy rendhagyó irodalomtörténet. A regény főhőse a Nem irodalmát, Bartleby és társainak irodalmát kezdi kutatni. Bartleby archetípusa Melville egyik elbeszélésének tollnok főhőse, "akit sohasem látni olvasni...csak bámul kifelé...aki sehova nem jár...aki sohasem árulta el, hogy kicsoda... ha esetleg arra kérik, meséljen valamit magáról, akkor mindig így felel: - Inkább nem tenném."
A Bartleby-szindróma az irodalom területén is "negatív késztetést, vagy a semmi iránti vonzódást" jelent, "amitől bizonyos alkotók, ha mégoly igényes irodalmi tudattal rendelkeznek is (vagy tán éppen ezért), sohasem jutnak el odáig, hogy írjanak. Vagy ha írnak is egy-két könyvet, utána lemondanak az írásról; vagy miután zökkenőmentesen hozzáfognak művük megírásához, irodalmi szempontból tekintve egy adott pillanatban örökre megbénulnak." A különleges regény elgondolkodtató eszmefuttatás, a tagadás olyan művészeiről, mint Robert Musil, Arthur Rimbaud vagy J. D. Salinger.
Murci (troppauer@gmail.com mértékadó véleménye:
Tulajdonképpen annyi írót vesz számba (és mind igen röviden), hogy ezt a könyvet kijegyzetelni ide feleslegesnek tűnik: képzeld el azt, hogy a 19-20. század valamennyi nagyobb írója szerepel itt... A cím miatt azért H. Melville-t kitettem. (86 fejezet, és fejezetenként átlag 4-6 író...)
*a recik meg a fordító is regénynek mondja, de ez túlzás: van ugyan egy pár oldalas fiktív bevezetése, az elbeszélő mondja a fenti idézetet is, de ez a szál soha többé nem kerül elő, elhal, ezért én csak rövid esszé- ill. karcolatgyűjteménynek nevezném a világirodalomról... Pontosabban érdekes életrajzi adalékok híres és kevésbé híres írókról... Vagy: szerepel benne egy - talán kitalált - könyvtár, ahol a kiadók által visszautasított kéziratokat gyűjtik... Vagy olyan híres írók, akik nem írtak soha semmit..
Borges:
Mondottam, hogy Ménard látható életművét könnyű elsorolni. Gondosan átvizsgálva magánirattárát, megállapítottam, hogy a következő darabokból áll:
Egy szimbolista szonett, amely kétszer is megjelent (eltérésekkel) a La Conque című folyóiratban (az 1899. márciusi és októberi számban).) Monográfia egy költészeti szótár összeállításának lehetőségéről, olyan fogalmakból, amelyek nem informatív köznyelvi fogalmak szinonimái vagy körülírásai, "hanem konvenció teremtette eszményi objektumok, és legelsősorban költői szükségletek fedezésére hivatottak" (Nîmes, 1901).) Monográfia Descartes, Leibniz és John Wilkins gondolatvilágának "bizonyos összefüggéseiről és rokon vonásairól" (Nîmes, 1903).) Kézírásos jegyzék versekről, amelyek a központozásnak köszönhetik hatásukat.
Eddig tart (nem hagytunk ki egyebet, csak néhány homályos alkalmi szonettet Madame Henri Bachelier vendégszerető - vagy inkább mohó - emlékkönyve számára) Ménard látható életműve, a keletkezés időrendjében. Most áttérek a másikra: a föld alattira, a mérhetetlenül hősire, a példátlanra. És egyben - ó, emberi lehetőségek! - befejezetlenre. Ez a mű, talán a legjelentősebb korunkban, a Don Quijote első részének kilencedik és harmincnyolcadik fejezetéből és a huszonkettedik fejezet egy részletéből áll. Tudom, hogy egy ilyen állítás ostobaságnak tűnik; ennek az "ostobaságnak" az igazolása e jegyzetek elsőrendű célja.[2]
Két különböző értékű szöveg ösztönzött erre a vállalkozásra. Egyik Novalisnak az a filológiai töredéke - a drezdai kiadásban a 2005-ös számot viseli -, amely egy meghatározott szerzővel való teljes azonosulás témáját körvonalazza. A másik azoknak az élősdi könyveknek egyike, amelyek Krisztust egy bulvárra, Hamletet a Cannebière-re, Don Quijotét a Wall Streetre helyezik. Mint minden jó ízlésű ember, Ménard utálta ezeket a fölösleges bohóckodásokat, amelyek csak arra jók, mondta, hogy a plebejusnak megszerezzék az anakronizmus élvezetét, vagy pedig (ami rosszabb) elgyönyörködtessenek bennünket azzal a lapos gondolattal, hogy minden korszak egyforma, vagy hogy nagyon is különböző. Érdekesebbnek - bár megvalósításában ellentmondásosnak és felszínesnek - találta Daudet híres célkitűzését: egy alakban, mint Tartarin, egyesíteni az Elmés Nemes Lovagot és fegyverhordozóját... Akik azzal gyanúsították meg Ménard-t, hogy egy kortárs Don Quijote megírásának szentelte életét, rágalmazzák fényes emlékét.
Nem más Don Quijoté-t akart papírra vetni - ami könnyű -, hanem a Don Quijoté-t. Szükségtelen hozzáfűzni, hogy sohasem tervezte az eredeti gépies átírását; nem állt szándékában lemásolni. Bámulatos becsvágya az volt, hogy olyan lapokat alkosson, amelyek - szóról szóra és sorról sorra - egybevágnak a Miguel de Cervanteséivel.
"Szándékom csupán meghökkentő - írta nekem 1934. szeptember 30-án Bayonne-ból. - Egy teológiai vagy metafizikai bizonyítás végeredménye - a külvilág, Isten, az okozatiság, az egyetemes formák - nem kevésbé kitervelt és szokványos, mint az én kibeszélt regényem. Az az egyetlen különbség, hogy a filozófusok tetszetős kötetekben adják közre munkájuk közbeeső állomásait, én pedig elhatároztam, hogy eltüntetem őket." Valóban, nem maradt egyetlen piszkozat sem, amely erről a sokesztendei munkáról tanúskodna.
Az elgondolt kezdeti módszer viszonylag egyszerű volt. Jól tudni spanyolul, visszanyerni a katolikus hitet, harcolni a mórok vagy a török ellen, elfelejteni Európa 1602 és 1918 közötti történelmét, Miguel de Cervantesnek lenni. Pierre Ménard-t foglalkoztatta ez az eljárás (tudom, hogy már elég ügyesen kezelte a tizenhetedik századi spanyol nyelvet), de elvetette, mivelhogy könnyű. Talán inkább mert képtelenség! - mondhatja az olvasó. Helyes, de a vállalkozás eleve képtelen volt, és véghezvitelének valamennyi képtelen módja közül ez volt a legkevésbé érdekes. Tizenhetedik századbeli népregényírónak lenni a huszadik században - ezt lekicsinylésnek érezte. Valamiképpen Cervantesnek lenni és eljutni Don Quijotéhoz, ezt kevésbé vesződségesnek - tehát kevésbé érdekesnek - vélte, mint megmaradni Pierre Ménard-nak, és így jutni el Don Quijotéhoz, Pierre Ménard tapasztalatai révén. (Mellesleg szólva, ez a meggyőződés vétette ki vele a Don Quijote második részének önéletrajzi bevezetőjét. Bevenni ezt az előszót annyi lett volna, mint újabb személyt teremteni - Cervantest -, de azt is jelentette volna, hogy Don Quijotét ettől a személytől, nem pedig Pierre Ménard-tól függően ábrázolja. Ezt a könnyű megoldást természetesen elutasította.) "Vállalkozásom lényegében nem nehéz", olvasom levelében más helyütt. "Ahhoz, hogy véghezvigyem, elég volna halhatatlannak lennem." Bevalljam-e: sokszor elképzelem, hogy befejezte, és úgy olvasom a Don Quijoté-t - az egész Don Quijoté-t -, mintha Ménard gondolta volna ki? A XXVI. fejezet böngészésével töltött estéken (ő sohasem rugaszkodott neki ennek) ráismertem barátunk stílusára és mintegy hangjára is ebben a pompás mondatban: a folyók nimfáit, a bánatos és nedves Echót. Egy morális és egy fizikai jelző e hatásos összekapcsolása a Shakespeare-verssort juttatta eszembe, amelyről egy délután beszélgettünk:
Miért éppen a Don Quijoté-t?, kérdezheti olvasónk. Spanyol ember esetében ez a választás nem lett volna megmagyarázhatatlan, ám kétségtelenül az egy nîmes-i szimbolistánál, ama Poe követőjénél, aki Baudelaire-t nemzette, aki Mallarmét nemzette, aki Valéryt nemzette, aki Edmond Teste-et nemzette. A már idézett levél megvilágítja ezt a kérdést. "A Don Quijote - magyarázza Ménard - mélységesen érdekel, de nem látom - hogy is mondjam? - elkerülhetetlennek. Nem tudom elképzelni a világmindenséget Edgar Allan Poe kitörése:
vagy a Le bateau ivre vagy a The Ancient Mariner nélkül, de a Don Quijote nélkül hajlandó vagyok elképzelni. (Persze csak a magam személyes hajlandóságáról beszélek, nem a művek történelmi visszhangjáról.) A Don Quijote esetleges mű, a Don Quijote szükségtelen. Eltervezhetem a megírását, meg is írhatom anélkül, hogy tautológiát követnék el. Tizenkét-tizenhárom éves fejjel elolvastam, talán egészében. Azután figyelmesen újraolvastam néhány fejezetet, azokat, amelyekkel most nem foglalkozom. Úgyszintén áttanulmányoztam a közjátékokat, a színműveket, a Galateá-t, a Példás elbeszélések-et, Persiles és Segismunda kétségtelenül fáradságos kalandjait és a Parnasszusi utazás-t... A Don Quijote emléke, amelyet egyszerűsített a felejtés és a közöny, teljesen egyenértékű bennem egy meg nem írt könyv bizonytalan előképével. Ezt a képet feltételezve (amit jószerével senki sem tagadhat meg tőlem) nem vitás, hogy problémám sokkal nehezebb, mint a Cervantesé. Szívélyes elődöm nem utasította el a véletlen közreműködését: kissé a la diable alkotta meg halhatatlan művét, a nyelv és a lelemény tehetetlenségétől vezettetve. Én arra a rejtelmes feladatra vállalkoztam, hogy betű szerint visszaállítsam az ő spontán művét. Két sarkalatos törvény irányítja magányos játékomat. Az első megengedi, hogy formai és lélektani jellegű változatokkal kísérletezzem; a második arra kényszerít, hogy feláldozzam ezeket az »eredeti« szövegnek, s megdönthetetlen érvekkel igazoljam megsemmisítésüket... Ezekhez a mesterséges béklyókhoz még egy eredendőt is sorolhatunk. Megírni a Don Quijoté-t a tizenhetedik század elején ésszerű, szükséges, talán sorsszerű vállalkozás volt; a huszadik elején majdnem lehetetlen. Nemhiába telt el háromszáz esztendő, telezsúfolva roppant bonyolult dolgokkal. Hogy csupán egyet említsek közülük: éppen a Don Quijoté-val."
E három akadály ellenére Ménard töredékes Don Quijoté-ja a finomabb a Cervantesénél. Ez otromba módon szülőföldje szegényes vidéki valóságát állítja szembe a lovagi képzelgésekkel; Ménard a Carmen földjét választja "valóságul" Lepanto és Lope századában. Micsoda spanyolosságra sarkallta volna ez a választás Maurice Barrèst vagy Rodríguez Larreta doktort! Ménard magától értetődő természetességgel mellőzi az ilyesmit. Művében nincsenek cigányok, sem konkvisztádorok, sem misztikusok, sem II. Fülöp, sem autodafék. Elhanyagolja vagy száműzi a couleur locale-t. Ez a megvetés a történelmi regény új irányát jelzi. Ez a megvetés megfellebbezhetetlenül elítéli a Salammbô-t.
Ha mégis írni akarnak, akkor jobb , ha elküldik a Brautigan Múzeumnak, mely minden meg nem jelent írást elfogad és megőriz. Visit John Barber's Web site on Richard Brautigan to learn more about the writer's life and works.
What: Richard Brautigan: Inspirations for Literary Diversity, a presentation by Nataliya Shpylova.
When: 7 to 8:30 p.m. Wednesday, Oct. 1.
Where: Clark County Historical Museum, 1511 Main St., Vancouver.
Cost: Free.
Information: 360-993-5679.
Kerekes Tamás
Amerikai Népszava
www.usanepszava.com
Bioklíma 2009-04-21 09:50:27
SCHUH, ANGELA
BIOKLÍMA - TUDÁSTÁR
Corvina Kiadó
Előhang
Alig múlik el nap anélkül, hogy ne esne szó az újságokban és a híradásokban az éghajlatról és az éghajlatváltozásokról. Miért változik a klíma? Az emberiség a felelős érte? Tehetünk-e valamit a felmelegedés ellen? Ezek a kérdések ma rendszeresen előtérbe kerülnek. A kötet az éghajlat úgynevezett antropogén -azaz az ember által okozott-változásaival szeretné megismertetni olvasóját. Egyúttal bemutatja az éghajlat alakulását meghatározó alapelveket, továbbá a földi klímát irányító természeti erőket
Minden földi éghajlati folyamat motorja a Nap. A napsugárzás erőssége, a napsugarak hajlásszöge és bolygónk felszínéről való visszaverődése befolyásolja Földünk éghajlatát. Mindamellett fontos tényező a légkör összetétele is. A Nap által besugárzott energia elosztását a szél és a víz végzi: a szárazföldek és az óceánok között fújó szelek egymástól távol eső régióban is kicserélik a meleg és a hűvös légtömegeket. Földünket ugyanakkor viszonylag jól elkülöníthető övezetekre lehet osztani- az Egyenlítő közelében terül el a forró trópusi öv, a sarkon a hideg, poláris övezet, és a kettő közt helyezkedik el a mérsékelt égöv, amelyben mi is élünk.
A klímakutatók arra is kíváncsiak, hogy évmilliárdokkal ezelőtt, milyen volt az éghajlat a Földön. A klíma ugyanis mindig változik és változott: meleg és hideg időszakok váltották egymást, amit az éghajlat tanúi, mint például a fosszíliák és más kőzetek, felfednek előttünk. Minél alaposabban ismerjük a földtörténeti múltban bekövetkezett klímaváltozási folyamatokat, annál könnyebben értjük meg, hogy az éghajlat kialakulása és változása milyen kölcsönhatásoknak köszönhető.
1)
az orvosmeteorológia csak része a bioklímakutatásnak
2)3003-as hőségjárványban “csak” 40 ezer halálesetet regisztráltak Európában.
Egy új-mexikói kutató úgy véli, megtalálta a módszert, amivel visszaszoríthatjuk a globális felmelegedés egyre inkább fenyegető hatásait. Oliver Wingenter módszere rendkívül egyszerű, az óceánok trágyázása révén elszaporítaná a planktonokat.
Ezt a módszert azért tarthatja hatásosnak a kutató, mert a planktonoknak igen fontos szerepük van az óceán-légkör kölcsönhatásban. A légkörben lévő szén-dioxidnak bizonyos százalékát elnyelik az óceánok. A tengerek felületén belépő szén-dioxidot a planktonok és más vízi élőlények bonyolult kémiai folyamatok során cukorrá alakítják. Miután elpusztulnak, az egész lesüllyed a tenger fenekére.
A legújabb kutatások szerint a planktonoknak a felhőképződésben is fontos szerepük lehet. Amikor a Nap káros ultraibolya sugárzása eléri a víz felszíni rétegeit, a planktonok nagy tömegben károsodnak. A károsodott élőlények ilyenkor dimetil-szulfo-proprionátot (DMSP) termelnek és bocsátanak ki. A környezetbe kerülő anyag jelentős részét a baktériumok dimetil-szulfiddá (DMS) alakítják. A dimetil-szulfid pedig a légkörben reakcióba lép az oxigénnel. Az így létrejött oxidált kénszármazékoknak a levegővel és a dimetil-szulfiddal való kölcsönhatásából kis aeroszolrészecskék jönnek létre. Ezek felszíne megköti a légkör víztartalmát, így a részecskék felszínére kikondenzálódik a víz, amelyek így felhőcseppeket képeznek. Ha ez valóban igaz, a planktonok a felhőképződés elősegítésével képesek meggátolni a Nap káros sugarainak felszínre jutását.
Azonban a planktonok elszaporodásának lehetnek káros hatásai is. A túl sok plankton oxigénhiányos környezetet hozhat létre a vízben, ami a vízi élőlények kipusztulásához vezethet.
A világ országai mind azon igyekeznek, hogy megtaláljak a megfelelő módszert, amelynek segítségével megelőzhetik vagy legalábbis lassíthatják a klímaváltozás lehetséges hatásait. Az eddigi próbálkozások csak korlátozottan voltak sikeresek, habár a kutatók támogatták a kormányokat, hogy megtegyék a szükséges lépéseket.
Wingenter elmondása szerint igaz, hogy módszere fáradságos munkát igényel, és nehéz harcot kell majd vívnia, hogy támogatást kapjon a kutatásaihoz. Ha azonban a Föld éghajlata melegszik, Wingenter szerint módszerével időt nyerhetünk, hogy komoly társadalmi lépéseket is tegyünk az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére.
Ken Caldeira kaliforniai szakértő véleménye szerint Wingenter ötlete működhet, de óvatosnak kell lenni és még sok kutatást kell elv
