2010. szeptember 10.,
péntek


Nikolett, Hunor
nyitólap | kapcsolat | regiszráció | login
Keresés... web hírlap portál
 

Kis rigó

Bartus László
2010. február 27.

Kiss-Rigó Lászlót, a szegedcsanádi megyéspüspököt személyesen ismerem Esztergomból. A Szent Anna templom plébánosa volt, én a belvárosi plébános házvezetőnőjének lányával laktam egy lakásban. Khm. Szent életünkben emiatt sok pappal megismerkedtem. Kiss-Rigó kapus volt a papok focicsapatában, kedvelt fickó volt a városban, tegeződtünk. Csupa jó emléket őrzök róla, a normális papok közé tartozott, nagyon laza volt, farmerban járt. Azokat a katolikusoknál jó fejnek és karizmatikusnak tartották. A farmer volt a karizma. Az igaz, hogy más normális ember is farmerban járt, de ha egy pap hasonlított kicsit is a normális emberekhez, az már karizmatikusnak számított.

Kiss-Rigó élt, mint hal a vízben. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon szenvedne a szocializmusban, ellenkezőleg. Nagyon is jól megvolt benne. A papok különben is nagyon jól éltek akkoriban Esztergomban. A misékre divat volt járni, senki nem bántotta őket, ők pedig egyedül voltak olyan kiváltságos helyzetben, hogy azt mondtak, amit akartak. Az egész város etette-itatta őket. A mozi vezetője voltam, az egyik pénztárosunk pedig a bíboros sofőrének a lánya. Ő hozott pletykákat a prímási palotából, miszerint nagyböjtkor hal formára vágták a disznószeleteket az asszonyok a konyhán, és úgy rántották ki, hogy ne szenvedjenek még emiatt se szegény „atyák".

Hogy jó életük volt, azt tanúsíthatom, akkora zabálásokon és ivászatokon, mint az esztergomi papokkal, életemben nem vettem részt. Még vizsgáztam is egyszer a prímási palotában az egyik teológia tanárnál, aki sörrel kínált. Nem mertem megkérdezni, hogy misebor nincs-e, mert azt jobban szeretem. Kiss-Rigó azóta Szegeden lett püspök, a volt fradista Varga Zolival (akiről egy baráti könyvet is írtam) Gyulán indítottak katolikus futballakadémiát. Állítólag milliárdos a projekt, nem biztos, hogy mindezt a perselybe rakták össze a hívek. Most se szenvedhet hát olyan nagyon az egykori papkapus. A futballakadémiától pedig már csak egy ugrás Orbán Viktor barátsága és a kampánybeszéd. Akár a brancsukban is lehetnék. Lehetnék szertáros Gyulán.

Kiss-Rigó most bekerült a hírekbe, mert mint katolikus főpap megjelent egy kampányrendezvényen, ahol a Fidesz mellett agitált. Nem illik. Vannak olyan katolikusok is, akik hisznek ugyan Istenben, de nem hisznek Orbán Viktorban, és a kettő még nem teljesen ugyanaz, bár ki tudja. Ám ami nekem feltűnt, hogy Kiss-Rigó azt mondta, már csak ötvenegynéhány nap, és véget ér a kommunista uralom, főnixmadárként szárnyalhat.

Ez azért furcsa, mert Kiss-Rigó főnixmadárként szárnyalt az igazi szocializmusban is, nemhogy a demokráciában. Hacsak a kommunizmus nem adott neki többet, mint a demokrácia. Az lehet. Kiss-Rigóról (aki annyira iszonyodik a kommunistáktól) azt írta az Élet és Irodalom, hogy ügynöke volt a kommunista állambiztonsági szolgálatnak, fütyült, mint a rigó. Ha így lett volna se lett volna egyedül, nem egy nagy dolog. A katolikus egyház tele volt ügynökökkel, a papok közt voltak talán a legtöbben. Nála nagyobb szentek is besúgóként működtek. Nagy ellenálló még püspök se lehetett. De a bíróság neki adott igazat, ugyanis az a tartótiszt, akinek neve (a sajtóhírek szerint Péter-Bartha Gábor hadnagy) a beszervezési kartonon és más papírokon szerepelt, azt állította a bíróságon, hogy nem ismeri Kiss-Rigót. Soha nem látta. Kérdésre azt is mondta, hogy 6-os kartont, amin az ő aláírása is szerepel, soha nem hamisítottak. Ez az ellentmondás nem zavarta meg a független magyar bíróságot, Kiss-Rigót felmentették az ügynökvádak alól. Arról már nem érdeklődött a bíróság, hogy az egykori állambiztonsági tisztek ma is betartják az esküjüket, a tartótisztek soha nem dobják föl az ügynökeiket. De a bíróság szerint Kiss-Rigó nem volt ügynök, mert a tartótiszt nem ismerte föl. Legyen így. Abban az országban, ahol egyedül nem lehet tisztességesen megtudni, hogy ki volt ügynök és ki nem, ott nem mindegy? Ha egy jobboldali párt elnökének bizalmasai közt alig van olyan ember, akit ezzel nem lehet zsarolni, ugyan kit zavar a kis rigó?

Csak azt nem értem, hogy Kiss-Rigó miért utálja ennyire a kommunistákat. Iigazán úriemberként bántak vele, egy szava nem lehet rájuk. Nem biztos, hogy a Fidesz is ilyen jó lesz hozzá, ha nem jól viselkedik.



















MTI hangos hírek
óránként frissülő hírek Budapestről

Szavazás
Ön szerint hány magyar él Amerikában?
Másfél millió
Két és fél millió
Leszármazottakkal együtt négymillió







 
website by YToN
Copyright 2006 © Olivia Media & Publishing Corporation. All rights reserved.