A válság nem kímél senkit, sem embert, sem istent nem ismer, mindenhová beteszi a mocskos mancsát. Még a zsebtolvajok sem lehetnek biztonságban tőle, nekik is rettegniük kell, sokan közülük éppenhogy megélnek.

Szakemberek szerint Budapesten mintegy 1200 zsebes működik, akik közül, merthogy erre is vannak adatok, mintegy a fele lehet aktív.

Hogy a többiek mit csinálnak, nem tudni. Talán munkanélküliek lettek, vagy éppen a jól megérdemeltet töltik valahol a hűvösön. És sajnos arról sincsen adat, vajon a zsebesek, akik főként a körúti 6-os villamoson utazók életét keserítik, mely politikai oldallal szimpatizálnak. Pedig nem lenne haszontalan tudni, vajon a kormányoldalra, vagy az ellenzékre szavazók között van több enyves kezű honfitársunk.

Hogy a válság ezt a békeidőkben amúgy szépen virágzó iparágat is utolérte, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy míg 2008-ban mintegy 4400 feljelentés érkeztett a lopásokkal kapcsolatban, addig tavaly ez a szám ezerrel többre rúgott.

Külön szerencse, hogy a hozzáértők ebből nem azt a következtetést vonták le, miszerint mi magyarok lopósabbak lettünk, hanem azt, hogy elszegényedésből kifolyólag kevesebb pénzt horduk a zsebünkben, így a tolvajoknak a korábbinál többet kell teljesíteniük a mindennapi betevőért.

Ha így vesszük, nincs nagy különbség a zsebtolvajok és a többi, a lakosságnak még mindig nagyobb hányadát kitevő becsületes polgárok között. Mi ugyan nem mások zsebében turkálunk, ám nekünk is a korábbinál több errőfeszítésre van szükségünk ahhoz, hogy fenntartsuk a korábbit legalább megközelítő életszínvonalunkat.