2010. szeptember 06.,
hétfő


Zakariás
nyitólap | kapcsolat | regiszráció | login
Keresés... web hírlap portál
 

Megújulás helyett

Para-Kovács Imre
2010. január 19.

2010 több szempontból is tanulságos és szórakoztató év lesz a magyarok számára, mivel országgyűlési választások következnek, illetve talán leérünk a gödör mélyére, ahová elég régen tartunk. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a gödör aljára történő érkezés csak az egészen infantilis politikusok és kezdő újságírók számára értelmezhető a felemelkedés kezdeteként, hiszen a gödör alján kitűnően lehet pihenni, a gödör alja egy kényelmes hely, és ismerünk olyan országokat, gazdaságokat és népeket, amik addig voltak ott, hogy benőtte őket a tarack és madarak fészkeltek rájuk.

Nem érdemes tehát ebbe a képbe belelátni valamiféle optimizmust, csupán annak jelzésére szolgál, hogy esetleg nem lesz rosszabb. De rossz lesz.

A magyar gödröt úgy kell egyébként elképzelni, mint Semiramis függőkertjét: egyre alacsonyabban elhelyezkedő, egyre terebélyesebb gödrök csodálatos építményrendszerét (lásd.: a magyar csoda), ahol az alj csak valamiféle átmeneti közmegegyezést jelent, a pontot, ahol kifújjuk magunkat a következő zuhanás előtt, amivel persze nem szeretném azt mondani, hogy a válság még nem ért véget, csupán azt, hogy a következő válság még nem kezdődött el.

Az országgyűlési választások azonban egészen biztosan bekövetkeznek, ezt már abból is tudhatjuk, hogy Sólyom László, hazánk köztársasági elnöke kiváló kampánybeszédben búcsúztatta az óévet és köszöntötte az újat, minek keretében leszögezte, hogy Magyarország nagyon megérett már a megújulásra, és a 2010-es év alkalmat kínál az újrakezdésre a politikában és a közügyekben is.

Sólyom László érdekes figura, de ebben bizony tökéletesen igaza van, megértünk a megújulásra, ami azonban sajnos nem jelenti azt, hogy meg is újulnánk, mivel – akárhogyan is nézem – csak két régi párt áll rendelkezésünkre, amiből választani lehet, és az érvényben lévő értelmezés szerint azt nem szoktuk megújulásnak nevezni, ha a klasszicizmus után megint jön a rokokó, bár valóban változik a helyzet.

Ne kerülgessük a rohadt banánt: Sólyom László egy középszerű és gyáva vezető, aki a Fidesznek kampányol, miközben a bölcs szerepében tetszeleg, de nem túl intelligens, ráadásul jobban zavarják a szocialisták, mint a nácik, ami azért árulkodik némi aránytévesztésről, még akkor is, ha az ország jelenlegi állapotáért az előbbiek felelősek. Lehetne talán egy kicsit messzebbre nézni, mondjuk a következő évig, és akkor mindjárt nyilvánvalóvá válna számára, hogy kis pátyolgatottjai és a velük fel nem vállalt szövetségben megerősödő magyar nyilasok sokkal nagyobb károkat tudnak majd okozni, mint a derék, de enyves kezű és töketlen szocialisták.

Bár ne lenne igazam.

Megújulásra lenne szükség, de nincs miből választani, egy leszerepelt és korrupt MSZP helyére lép majd egy leszerepelt és többnyire küldetéses idiótákból álló Fidesz, a kis pártok pedig nem reménykedhetnek a jelentős növekedésben, úgyhogy csak színesíthetik a parlamentet, mondhatnám: ők lesznek a papucson a pamutbojt, felszólalnak, megmondják, kikérik maguknak, tiltakoznak és érvelnek, aztán megy tovább a gőzhenger, hogy ilyeténképpen csempésszek némi steampunkot a nagy magyar rögvalóságba.

A megújulásra esélyünk sincs, a jelenlegi választási rendszer nem teszi lehetővé, hogy változzon a helyzet, ráadásul alapanyaggal is rosszul állunk, egyszerűen nincs annyi normális ember ebben az országban, akikből össze lehetne rakni egy parlamentet, mert aki képes lenne rá, az nem vállalja (érthető okokból), aki meg tolong a lehetőségért, az egyszerűen alkalmatlan erre a feladatra.

Joggal háborítanak fel mindenkit a százmilliós és milliárdos kifizetések - de a mindennapok kis korrupciója, a visszacsorgatott megbízási százalékok, a hatósági engedélyért adott és kapott pénzek is méregként hatnak - mondta Sólyom, és ebben is teljesen igaza van, még akkor is, ha tudjuk, ez a gyakorlat azért nem teljesen újszerű a magyar politikában és gazdaságban, és mint ahogy nem az MSZP-vel és az SZDSZ-szel kezdődött, úgy nem is a Fidesz újbóli hatalomra kerülésével fog véget érni, ezért is érthetetlen a reménye, amivel a választásokat várja, hiszen elég kicsi a valószínűsége, hogy a Lehet Más a Politika nevű képződmény fog kormányt alakítani, az egyetlen párt, amelyikről egyáltalán feltételezhető, hogy mentes a korrupciótól, mocsoktól, minden összefonódástól, mert még nem volt rá alkalma.

Saját megválasztásának méltatlan és nem kevésbé korrupt körülményeit elfelejtve, minden bizonnyal azért bízik valamiféle új világrendben, mert a Fidesz megígérte neki: Sólyom köztársasági elnök úr, majd mi rendet teszünk, és felszámoljuk a korrupciót, letörjük a gazdasági maffiózók szarvát és teljesítjük az emberek akaratát.

Ha ezt elhiszi, ostobább, mint gondoltam, hiszen pontosan ismeri a módszereiket, ha pedig csak úgy tesz, akkor egyszerűen méltatlan a tisztségére.

Az új helyzetben új hangvételű kormányzásra, és új szellemiségű ellenzékre van szükség – mondotta még, ami talán fordítva igaz, de talán felesleges is hangsúlyoznom, hogy a kormányzásnak a hangvételével volt a legkevesebb probléma.

Új kormány lesz és új ellenzék, hangvétel, szellemiség, cicoma valamint visszafogott koronaúsztatás, csak a kelet-közép-európai kisállami nyomorúság marad. Stabilan, vastagon, mint a guanó.



















MTI hangos hírek
óránként frissülő hírek Budapestről

Szavazás
Ön szerint hány magyar él Amerikában?
Másfél millió
Két és fél millió
Leszármazottakkal együtt négymillió







 
website by YToN
Copyright 2006 © Olivia Media & Publishing Corporation. All rights reserved.