2010. szeptember 06.,
hétfő


Zakariás
nyitólap | kapcsolat | regiszráció | login
Keresés... web hírlap portál
 

Sztrájkok hava

Föld S. Péter
2010. január 19.

Ha van még valaki, akit érdekel, mi történik mostanában Magyarországon, annak elárulhatjuk: sztrájk van a fővárosban. Leállt a tömegközlekedés nagy része, a dolgozók az Amerikában jól ismert pulykapénz miatt teszik még elviselhetetlenebbé az újév első napjait Budapest lakói számára.

Állítólag néhány ezer forinton megy a vita, legalábbis a buszvezetők vonatkozásában. Igaz, a hírek szerint a havonta közel egymillió forintot kereső szakszervezeti főnökök körében már nagyobb a tét: az ő esetükben havonta néhány százezer forintról van szó. Ezért kell a budapestieknek elkésniük a munkahelyükről, gyerekeiknek meg gyalog, vagy ki tudja milyen módon eljutniuk az iskolákba.

Az emberek fázósan toporognak a villamos- és buszmegállókban, reménykednek, hátha mégis valahonnan előkerül egy szerelvény. Vagy, merthogy ennek nagyobb a realitása, egy ismerős, vagy éppen ismeretlen autós, akivel el lehet jutni a metró legközelebbi megállójáig. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a közlekedésiek sztrájkjára a vasutasok is rárepültek – ezúttal nem gazdasági okokból, hanem mint mondják, pusztán szolidaritásból – akkor érzékelhető, hogy a válságból épp kievickélni készülő magyar gazdaság mekkora pénzeket dobál ki az ablakon. (A mostani sztrájk a legszerényebb számítások szerint is naponta több milliárd kiesést jelent a magyar gazdaságnak.)

Van miből, teli vagyunk pénzzel, erről vagyunk híresek a világban. Meg állítólag a szürkeállományunkról. A magyar agy, mondják, nemzetközi hírű.

Mostanában mintha ez utóbbiból keveset mutatnánk - válságos időkben sztrájkolni nem tűnik bölcsességnek.

Kis ország vagyunk, de hülyeségeinkkel Dunát lehet rekeszteni.

.

*Pályázat a BKV Zrt informatikai igazgató pozíciójára_*



*Az ideális jelentkező:*

. legalább 15 évet ült már fegyházban, ebből ötöt neves helyen

. el tud számolni százig (millióban)

. látott már számítógépet

. látta már Dr. Kocsis István vezérigazgató urat



*Előnynek számít:*

. tárgyalóképes angol nyelvtudás (a BKV-nál nem kell, de később Thaiföldön jól jöhet)

. jó családi háttér!!!!!!!

. kiváló autóvezetési készségek: pl. az ország elhagyása két órán belül

. MSN, IWIW felhasználói szintű ismerete

. Dr. Kocsis István vezérigazgató úr felhasználói szintű ismerete



*Amit kínálunk:*

. versenyképes fizetés

. prémium, egyéb juttatások (beszállítóktól)

. teljesítménytől függően hűvös, bentlakásos szállás biztosítása a későbbiekben

. napi szintű munka Dr. Kocsis István vezérigazgató úrral



*A felvétel menete:*

. szóbeli rész: a jelölt Dr. Sziebert György volt jogi igazgatóval közösen elénekli a Bikini "Adj helyet magad mellett, az ablakhoz én is odaférjek" dalát

. gyakorlati rész: neves szakmai zsűri előtt a számítógép bekapcsolása és a dátum beállítása; ha vissza is tudja állítani, akkor az előnynek számít (pl. okiratoknál).

. Kocsis István vezérigazgató úr előtt kézenállás



*Értékelési szempontok* (/Dr. Kocsis István vezérigazgató úr elvárásai; fiúk, ezt ne rakjátok be a hirdetésbe, csak belső felhasználásra!/):

. ne ugasson bele mindenbe

. ne legyen zsírdisznó, mert az előző HR-es luvnya is kiette a BKV büféjét mindig

.
*Sikeres pályázat esetén *a munkavégzés kezdete: egy héten belül, fél évre felfüggesztve.



A pályázatokat várjuk a BKV vezérigazgatóságára (Budapest, Lámpavas út 4) Dr. Kocsis István vezérigazgató úrnak címezve, "Tudom mit tettél tavaly nyáron!" jeligére! De lehet jelentkezni az Önhöz legközelebb eső rendőrőrsön is.



















MTI hangos hírek
óránként frissülő hírek Budapestről

Szavazás
Ön szerint hány magyar él Amerikában?
Másfél millió
Két és fél millió
Leszármazottakkal együtt négymillió







 
website by YToN
Copyright 2006 © Olivia Media & Publishing Corporation. All rights reserved.