2010. szeptember 06.,
hétfő


Zakariás
nyitólap | kapcsolat | regiszráció | login
Keresés... web hírlap portál
 

Az áldott jó ember

Bartus László
2010. január 19.

Megjelent a baloldali magyarországi lapokban, hogy Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt kérésére folytatódik a kríziskezelő program. Egészen pontosan úgy jelent meg a hír, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök támogatja Mesterházy Attila javaslatát, így január végén mégsem lesz vége a kríziskezelő programnak. Mi is ez a kríziskezelő program? A programot az átmenetileg nehéz helyzetbe került családok gyors megsegítésére indította el a szoci kormány. Eddig 84 ezer kérelem érkezett - szól a tudósítás -, ebből 76 ezret bíráltak el. A családok átlagosan 40 ezer forint támogatást kapnak. A hírek szerint jelenleg több mint 4,2 milliárd forint van a krízisalap kasszájában, a kormány által biztosított 1 milliárd forinton felül 3 milliárdot gazdasági társaságok, 1 milliót egy társadalmi szervezet, a többit pedig magánszemélyek fizették be. A legtöbb pénzt szocialista politikusok adományozták, mint írják, ellenzéki képviselőktől egyetlen felajánlás sem érkezett. A fideszesek nyilván úgy gondolták, arra nem adnak pénzt, hogy a szocialistáknak tulajdonított károkat enyhítsék. Hadd érezze csak a magyar, milyen rossz az élet, aztán így szavazzon még egyszer rájuk.

Aki kap 40 ezer forintot, az még nem gazdagodott meg, de biztosan jól jön neki. Bennünket azonban most nem ez érdekel, hanem a szocialista miniszterelnök-jelölt személye. Azt írták róla, hogy az ő kérésére folytatódik a segélyek osztása. Hogy ez mekkora hazugság, az már a cikk második részéből kiderül, ahol azt lehet olvasni, hogy jelenleg több mint 4,2 milliárd forint van a krízisalap kasszájában. Ez most vagy azt jelenti, hogy annyit lehet még szétosztani, vagy azt, hogy ennyi volt az összes pénz, de akkor még nem fizettek ki belőle semmit. A krízisalaphoz eddig 84 ezer kérelem érkezett be, de még csak 76 ezret bíráltak el. Tehát Mesterházyval vagy Mesterházy nélkül, azért nem lehet lezárni a krízis programot, mert egyszerűen nem értek a végére. Ha vesszük a fáradságot, és beszorozzuk az eddig elbírált 76 ezer igénylőt 40 ezer forinttal (feltételezve, hogy mindenki kérelmét pozitívan bírálták el), akkor azt láthatjuk, hogy eddig 3 milliárd 4 millió forintról döntöttek, vagyis a krízisalapban bentlevő 1 milliárd forintot még nem osztották fel. Ha feltételezzük, hogy ezt a fennmaradó 1 milliárd forintot kivételesen nem karják ellopni, akkor tessék megmondani, mi szükség volt itt arra, hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt közbenjárjon, hogy a krízisprogram folytatódjon? Folytatódna anélkül is. Mi történt akkor itt valójában?

Feltételezhetően az történt, hogy a kampánystábból valaki megtudta, hogy bár januárig kellett volna ezt a pénzt szétosztani, ez valamiért csúszik, emiatt a program folytatódik. Kössük hát ezt Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt nevéhez, mintha miatta folytatódna. Ezzel azt a látszatot keltjük, hogy Mesterházy Attila micsoda jó ember. Segít a rászorulókon. Megkéri a miniszterelnököt, hogy folytassák azt, amit úgyse lehetne abbahagyni. Ha belegondolunk, még azzal is hazudnak, legalábbis hamis látszatot keltenek, hogy azt mondják: folytatják a programot, mintha az eddigi pénzeket már kiosztották volna, és a nagy szükségre való tekintettel, most újabb pénzeket költenének a nehéz helyzetben levő családokra. De erről szó nincs, a híradás szerint csak annyi történik, hogy az eddigi pénzeket sem fizették még ki, vagyis késnek. Ebből kovácsolja a szocialista kampánystáb azt az erényt, mintha Mesterházy Attila a családok megmentője, a rászorulók védelmezője lenne, a jó ember a sok gonosz között.

Ha a logikai levezetésben bármi hibázik, az a tudósítás miatt van. De abban nem lehet hiba, hiszen a Mesterházy-kampány része. Végülis felháborító, hogy mennyire hülyének nézik az embereket. Milyen átlátszó, üres trükkel próbálják etetni őket, mintha nem jönnének rá erre, vagy legalább ne éreznék meg a hamisságot. Kevés nagyobb öngólt láttam. Mindehhez még eljátsszák azt a nevetséges paródiát is, amit Orbán játszott el Schmitt Pállal, a beosztottjával, hogy legyen szíves fogadja őt. Itt pedig Mesterházy kéri meg színpadiasan Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy folytassák még a krízisprogramot, hisz oly sok a rászoruló, amit nem tud nézni ez a jószívű Mesterházy. Segítségükre siet és megmenti őket. Ebben a szomorú az, hogy még Bajnait is belekeverik, aki pedig olyan professzionalizmussal vezeti az országot, szinte hiba nélkül, hogy rossz nézni alatta a két ripacskodó pártot, ahogy egymást túllicitálva képmutatóskodnak. Nem volt az egész baloldalon egy őszinte, becsületes, rendes ember, aki ugyan veszít, de legalább nem hazudik, nem a médiának játszik? Ezt nevezik ők új generációnak? Ezek a "fiatalok" nem jobbak, mint a régiek, csak még éretlenek is a tetejébe.

Mikor hinnénk Mesterházy Attilának? Mikor gondolnánk róla azt, hogy egy komoly emberrel, egy leendő államférfival állunk szemben, nem pedig egy súlytalan médiapolitikussal? Akkor, ha nem azt mondaná, hogy közbenjárására meghosszabbítják a segélyezést, hanem felháborodna azon, hogy megkéstek a pénzek kifizetésével, hogy sokan a létezés küszöbén vannak, mégis csúszik a program, és azonnal intézkedne, hogy a rászorulók minél előbb kapják meg a pénzüket. Az MSZP Gyurcsány utáni állapotát mutatja, hogy még alternatívát sem nyújt azoknak, akik nem akarnak Orbán Viktor közelgő féldiktatúrájára szavazni. Mert a legtöbb józan ember Mesterházyra akkor sem szavazna, ha egyedül indulna a választáson.

Mi előre megmondjuk azt, amit a hatalmas választási bukta utáni első értékelésekben kezdenek majd a párt jól fizetett elemzői leírni.



















MTI hangos hírek
óránként frissülő hírek Budapestről

Szavazás
Ön szerint hány magyar él Amerikában?
Másfél millió
Két és fél millió
Leszármazottakkal együtt négymillió







 
website by YToN
Copyright 2006 © Olivia Media & Publishing Corporation. All rights reserved.